Ismét többpárti egyeztetést tartottak a Belügyminisztériumban az alaptörvény-módosításról és a Stop Soros javaslatról hétfőn. Az ellenzék részéről csak az LMP és a Párbeszéd vett részt a megbeszélésen, ők továbbra sem támogatják a javaslatokat. A Fidesz viszont úgy értékelt: döntésüket nem az ellenzék, hanem a választók akarata befolyásolja. A javaslatokról még a parlamenti szünet előtt szavazhat az Országgyűlés.

A tanácskozás után az M1 aktuális csatornának nyilatkozva a fideszes Balla György felidézte: 2016-ban 3 millió 360 ezer ember, 2018-ban 2 millió 800 ezer ember foglalt világosan állást arról, hogy „Magyarországot meg kell védeni, meg kell akadályozni az illegális migrációt”.

Szomorú tapasztalatnak értékelte a megbeszélést, és úgy fogalmazott: „az ellenzék semmit sem tanult”, és teljesen világos, hogy „továbbra is az illegális migrációt támogatja”.

A kormánypárti képviselő elmondása szerint csak olyan módosító javaslatot nyújtottak be, amely az illegális migráció szervezésének büntethetőségét megakadályozta volna, vagy azt eljárási szempontból lehetetlenné tette volna.

Balla György szerint az ellenzéki politikusok megpróbálnak kifogásokat keresni, de „valódi szándékuk” továbbra is az, hogy „Soros György ngo-it” támogassák, nem pedig az, hogy az illegális bevándorlás ellen lépjenek fel.

Kérdésre válaszolva azt mondta: a javaslatokról biztosan a parlamenti szünet előtt szavaznak.

A Fidesz döntését nem az ellenzéki pártok, hanem a választópolgárok akarata befolyásolja – szögezte le a politikus.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd képviselője azt mondta, frakciójuk azt javasolta: még ne fogadják el a javaslatot, mert előbb tisztázni kell olyan fogalmakat, hogy mit jelent pontosan a segítés, a szervezés.

Pártja úgy véli: a legfontosabb a biztonság, az emberség, és egyetértenek azzal, hogy az illegális bevándorlást, különösen a tömeges bevándorlást és az embercsempészetet meg kell akadályozni.

A Párbeszéd szerint viszont a javaslatok nem jelentenek hatékony módot arra, hogy az embercsempészetet akadályozzák Magyarországon. Továbbra is úgy látják, a törvényjavaslat célja, hogy megfélemlítse a menekülteket segítő civil szervezeteket.

Keresztes László Lóránt, az LMP politikusa is úgy értékelt: a törvényjavaslat valójában nem azt célozza, ami az indoklásban van, hogy világosabb  legyen a jogi helyzet Magyarország biztonságának erősítésére. Az LMP szerint a javaslattal a kormány nemzetközi nyomásnak és társadalmi elvárásoknak próbál megfelelni.

Az egyeztetésen azt LMP hangsúlyozta: rendkívül fontosnak tartják, hogy az illegális migrációt meg kell tudni állítani, és a bevándorláspolitikának nemzeti hatáskörben kell lennie.

Ez a javaslat ehhez jogi vonatkozásokat nem tesz hozzá, és még az ellenzéki módosítók elfogadása esetén sem lenne alkalmas, hogy elérje célját – mondta Keresztes László Lóránt.

Az LMP másik képviselője, Demeter Márta azt hangoztatta: az illegális migráció ellen fel kell lépni, de a javaslat nem ezt a célt szolgálja.

Az LMP úgy véli, a magyar hatóságoknak és a kormánynak most is minden jogi eszköze rendelkezésre áll ahhoz, hogy mind az embercsempészek, mind a jogellenes Magyarországon tartózkodók ellen hatékonyan lépjenek fel.

Demeter Márta szerint a kabinetnek aktív kormányzással és cselekvéssel kellene fellépnie. Kiemelte: Magyarország biztonsága szempontjából létkérdés, hogy mielőbb elfogadják az Európai Unió következő ciklusos költségvetését, amely érdemben nagyobb forrásokat határozna meg a védelemre és a biztonságra.

Ezen felül az is Magyarország érdekét szolgálná, ha a kormány támogatná az európai uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) bővülését, amellyel hatékonyabbá válna az ellenőrzés. Továbbá szorgalmazni kellene az Európai Unió külső határai védelmének megerősítését – fejtette ki az LMP-s politikus.