Ha azt halljuk, „függőség”, legtöbbünknek valamilyen kémiai szer által kiváltott szenvedélybetegség jut eszünkbe. Pedig van egy újfajta addikció, ami ugyancsak milliókat érint világszerte, mégis sokkal kevesebb figyelem irányul rá. A számítógépes játékok rabjainak rokonaival beszélgettünk, többek között arra kerestük a választ, van-e lehetőség szabadulni a virtualitás börtönéből, vagy életfogytig tartó büntetésről van szó.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

Néhány évvel ezelőtt a játékfüggőségnek csupán egyetlen típusát, a szerencsejáték-szenvedély fogalmát ismerte az emberiség. A számítógépes játékok elterjedésével azonban megjelent a virtuális világhoz való vonzalom kiváltotta addikció is. Míg a kaszinók, kocsmai nyerőgépek szerelmeseinek életmódbeli problémáit elsősorban az eladósodás, elszegényedés okozza, addig a számítógépes játékfüggőknek az életvitele változik negatív irányba. A túlzott kötődés nem egy esetben vezetett már tragédiához, a külföldi áldozatok közül volt, aki szívrohamot kapott, más éhen halt, de akadt olyan is, aki saját gyermeke halálát okozta, miután napokig tartó önfeledt játékba merült.

E szörnyű esetek és az érintettek számának rohamos növekedése a szakemberek figyelmét is felkeltette. A játékfüggőség 2013-ban bekerült az amerikai pszichiáterek által kidolgozott, mentális zavarokat felsoroló DSM-5 nevű kötetbe. Az Egyesült Államokban nem véletlenül foglalkoznak hatványozottan a témával, egyes statisztikák szerint ugyanis a 8-18 éves fiatalok közel 8 százaléka érintett.

A mindennapos játék önmagában még nem jelent függőséget. Addikcióról akkor beszélhetünk, ha valaki nem tud mértéket tartani, napjai nagy részét a játék teszi ki, az erre fordított idő pedig hátrányokat eredményez az élet más területein. Az illető a környezete tiltására sem hajlandó lemondani a játékról, akkor is folytatja, ha tisztában van annak ártalmaival. Ha megfosztják tőle, elvonási tünetek jelentkeznek, egyre többet kell játszania ahhoz, hogy jól érezze magát, és ha meg is próbál leszokni erről az időtöltésről, nehezen vagy egyáltalán nem sikerül neki.

A szenvedélybetegség kialakulásának soha nem a számítógépes játék a fő oka, az igazi okokat a pszichológiai és szociális körülmények között kell keresni.

– A haveromat soha nem engedték el szórakozni a szülei, ezért lett rabja a számítógépes játékoknak. Azt hitték, a zárt falak mögött biztonságban van. Hát, nem volt – mondja egy húszas éveiben járó fiú.

– Öt évvel ezelőtt ismerkedtem meg a barátommal. Kezdettől fogva tudtam, hogy szereti a számítógépes játékokat, de akkor még nem sejtettem, mekkora gondot okoz majd a kapcsolatunkban ez a különös vonzalom. Kezdetben csak napi egy-két órát ült a gép előtt, majd egyre többet. Akkor éreztem először, hogy komoly bajjal állunk szemben, amikor munkahelyet váltott, éjjeliőr lett egy gyártelepen csak azért, hogy a nappalokat játékkal tölthesse. A külvilág játék közben megszűnik számára, sőt, néha még enni és WC-re menni is elfelejt. Sokszor próbáltam változtatni az életmódján, olykor kedvesen, nyugodtan kértem, máskor dühösen, kiabálva követeltem, hogy csökkentse a játékkal töltött órák számát. Többször szakítottunk már, de mindig visszakönyörgi magát, én pedig a változás reményében, és mert mindennek ellenére szeretem őt, kibékülök vele. A legutóbbi veszekedés után kipakoltam a gardróbszekrényünket, kifestettem a falait, bevittem egy íróasztalt és egy széket, így amikor rájön a „roham”, beküldöm a barlangjába és rázárom az ajtót – mondja elkeseredetten egy 28 éves budapesti nő.

Hozzáteszi, tud olyan függőről, aki saját magának készített játéksarkot, amire ma már szentélyként tekint: halál fia, aki átlépi a küszöbét.

A legtöbben nem merik bevallani függőségüket, az ismerősök beszámolója szerint szenvedélybetegségük következtében fontos tevékenységeket hanyagolnak el, úgymint a rendrakás, takarítás, tanulás, vagy egy korábbi hobbi. Az érintettek napirendje felborul, sokszor az egész éjszakát játékkal töltik, vagy ha alszanak is valamennyit, ébredés után azonnal a géphez ülnek, pizsamában töltik az egész napot a monitor előtt. Ha pedig erre nincs lehetőség, ha valami miatt mellőzni kell a játékot, tipikus elvonási tünetek jelentkeznek: levertség, ingerültség, kedvtelenség.

A számítógépes játékokat két csoportra oszthatjuk: van, amelyikben a játékos egyedül játszik (offline) és van, amelyikben társakkal együtt (online). Mindkét típusnál kialakulhat addikció, de máshogy. Az első esetben általában küldetéseket kell teljesíteni, pontokért cserébe, amiket vonzó jutalmakra lehet beváltani. A „multiplayer” játékoknál viszont az jelenti a gondot, hogy a virtuális valóság gyakran átveszi az igazi helyét, a játékos szép lassan azt veszi észre, hogy jobban érzi magát a játékbeli karaktere bőrében mint a sajátjában. A virtuális világban ugyanis külső és belső tulajdonságainkat is magunk választhatjuk ki a saját ízlésünknek, vágyainknak megfelelően. Barátokat is könnyebb így találni, hiszen akikkel játszunk, azokat ugyanaz érdekli, ami minket.

A klán tagjai kölcsönösen egymásra vannak utalva. A közösség nyomást gyakorol a játékfüggőre: bizonyos időnként meg kell jelennie az interneten a közös játék miatt. Ugyanakkor az illető nyomás nélkül is késztetést érez, hogy minél többször bekapcsolódjon az akcióba, ezzel bizonyítja ugyanis a közösséghez való tartozását.

Tévedés lenne azt gondolni, hogy a probléma kizárólag a gyerekeket érinti. Egyes játékfejlesztőknek épp a 30-as, 40-es korosztály a célcsoportja, azon belül elsősorban az egyedülálló férfiak, akik magányukban előszeretettel ülnek a számítógép elé és kalandoznak a virtualitás világában.

– A barátomat nem sok siker éri a mindennapokban. A munkahelyén még talán-talán, de a magánéletben kifejezetten balszerencsés, ezért aztán zárkózott, magányos, és az önbizalma egyenlő a nullával. A játékba való menekülés válasz lett az őt érő kudarcokra: a digitális világban megszűnnek a valós problémák, a siker gyorsan jön, ráadásul büntetlenül lehet megtenni olyan dolgokat, amik a valóságban illegális cselekedetnek minősülnek: gyilkolás, gyorshajtás, rablás, kurvázás. Mivel a barátomnak egy játékban több élete van, a veszélyérzete is csökken, előszeretettel próbál ki olyan helyzeteket, amikhez egyébként nem lenne bátorsága, kipróbálhatja magát bármilyen szituációkban, anélkül hogy valós kockázata lenne. Ami leginkább megdöbbent, hogy néhány hónapja már inkább csak olyan fényképeket oszt meg a Facebookon, amik a játékból kiragadott, neki legjobban tetsző pillanatokat örökítik meg.

A játékipar nyeresége ma már Hollywood bevételeit is meghaladja. A virtuális ingatlanokra, tárgyakra óriási pénzmennyiséget szórnak el a játékosok. Ha a felhasználó úgy érzi, túl sok időbe telne megszerezni a számítógépes világ javait, inkább megvásárolja azokat. Az ilyesfajta kereskedelmet nem minden termékgyártó engedi, az illegális cserebere viszont ennek ellenére működik. A világ legnagyobb üzlete Jon Jacobs brit színész és befektető nevéhez kötődik. A férfi 2010-ben 635 ezer dollárért adta el az Asteroid Space Resort nevű virtuális ingatlanját. Jacobs annak idején a házára jelzálogkölcsönt felvéve vásárolta meg az aszteroidát, ám öt év alatt a befektetett pénznek több mint ötszörösét kereste meg.

Több játékfüggő rokona számolt már be arról, hogy más megoldást nem látva, elzárta a hálózati csatlakozáshoz szükséges egységet, hogy kimozdítsa a gép elől. A szakemberek azonban figyelmeztetnek, a drasztikus megvonás nem mindig jövedelmező, sőt sok esetben még ront is a helyzeten. Kérdés, akkor mi a helyes megoldás? A gyógymódokat illetően világszerte megoszlanak a vélemények. A szakemberek egyöntetű véleménye ugyanakkor az, hogy gyógyszeres kezeléssel nem lehet eredményt elérni, a kognitív viselkedésterápia segíthet leginkább. Nemrégiben pszichiáterek egy csoportja újfajta módszerrel rukkolt elő: ahelyett, hogy megvárnák, amíg a játékfüggő páciens esetleg ellátogat rendelőjükbe, saját maguk lépnének be a játékba egy egyéni karakterrel, és megpróbálnák jó irányba befolyásolni a segítségre szorulókat. A módszer kritikusai viszont attól tartanak, az orvosokban is szenvedélyt keltene a játék.

A játékfüggőség ellen a távol-keleti országokban küzdenek leginkább. Kínában 94 millióan interneteznek, közülük becslések szerint legalább 2,5 milliónyian mutatnak addikciós tüneteket. 2005-ben nyitották meg az első olyan magánklinikát, amelynek páciensei netfüggőség miatt kerültek az intézetbe. A szöuli kormány nagyszabású kampányt indított, amelynek keretében ingyenes szoftvereket adnak a függőknek, ami naponta csak adott ideig engedi használni a számítógépet. Az Egyesült Államokban is működnek kezelési központok, ott másfajta megközelítést alkalmaznak a leszoktatásra.

Hazánkban sem maradnak segítség nélkül a rászorulók: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két budapesti irodájában pszichiáterek, pszichológusok, addiktológus és mentálhigiénés szakemberek várják a szenvedélybetegeket, akik szeretnének kiszabadulni a játékok börtönéből.

Szencz Dóra