Jávor Benedek pert indít annak érdekében, hogy hozzák nyilvánosságra azokat, a paksi bővítéshez kapcsolódó szerződéseket, amelyeknek már feloldották a titkosságát

A Párbeszéd EP-képviselője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a bővítéséről kötött megvalósítási szerződéseket a kormány gyakorlatilag az aláírás pillanatában korlátozott terjesztésűnek illetve titkosnak nyilvánította. Ezzel viszont ellehetetlenítették, hogy valódi, nyílt, közéleti vita folyhasson az erőmű bővítéséről – tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, hogy két éve titokfelügyeleti eljárást kezdeményezett Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnál, aki idén év elején arra jutott, hogy nem indokolt az általános titkosítás és ezért egyeztetéseket kezdett a kormánnyal az ügyben. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője az egyeztetések után közölte vele, hogy a kormány tájékoztatása szerint a szerződések egy jelentős részének minősítését már feloldották.

Az EP-képviselő kiemelte, hogy ezért Süli Jánoshoz, a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterhez fordult. A miniszter válaszában megerősítette, hogy a 2014. decemberében kötött megállapodások és megvalósítási szerződések minősítését több lépésben feloldották illetve enyhítették. A miniszter ennek ellenére, az orosz-magyar szerződés titkossági klauzuláira hivatkozva, nem volt hajlandó átadni az adatokat – indokolta Jávor Benedek, hogy miért készül pert indítani.

MTI