A Jobbik szerint Magyarország veszített a Fidesz európai néppárti (EPP) tagságának felfüggesztésével.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján az EPP döntését és a Fidesz azt követő kommunikációját egy örkényi egyperces novella abszurditásához hasonlította, és úgy vélte: egy olyan háttéralku, kompromisszum született a felek között, hogy mindenki „arcvesztés nélkül” tudjon távozni a tárgyalóasztaltól, és saját szája íze szerint kommunikálhassa a történteket.

Gyöngyösi Márton szerint a néppárt vezetői és a Fidesszel szemben kritikus 13 párt is megkapta, amit akart, hiszen felléptek az EPP egységéért, kiiktatták a Fideszt, a döntést pedig „elodázták a végtelenségig”. Ugyanakkor – mondta –  az EPP döntése alapvetően nem a Fidesznek káros, hanem Magyarországnak.

Kérdésre válaszolva hozzátette: Orbán Viktor a „saját hatalmi játszmáját játssza a magyar emberek kárára”, holott Magyarország érdeke az lenne, hogy a mindenkori magyar kormánypárt a nemzetközi színtéren és az európai politikában olyan szövetségesekre leljen, ahol a nemzeti érdeket a lehető leghatékonyabban lehet érvényesíteni. A Fidesz azonban „kisstílű, hatalommániás” politikájának mindent alárendelve, „felrúgta a tárgyalóasztalt”, hogy Orbán Viktor a „habitusát kiélhesse” – fogalmazott.

Gyöngyösi Márton úgy véli: valójában a bevándorlást ellenző néppárt éppen azért függesztette fel a magyar kormánypárt tagságát, mert a Fidesznél nincs nagyobb bevándorlást szervező és támogató párt Európában. Emellett ott van a jogállamiság problémája is, hiszen ma már mindenki látja Európában, hogy a Fidesz egy félfeudális, diktatórikus államrendszert épít ki, szisztematikusan számolva fel a demokráciát – folytatta.

A Jobbik frakcióvezetője veszélyesnek minősítette Orbán Viktor politikáját és hangsúlyozta: a májusi európai parlamenti választás tétje az, hogy Magyarországot kivezeti-e az Európai Unióból a miniszterelnök.

Gyöngyösi Márton azzal kapcsolatban kapott kérdést, hogy a Jobbik és a DK politikusai egy színpadon álltak a március 15-i ellenzéki tüntetésen. Azt mondta: kevés dologban értenek egyet Dobrev Klárával, így az európai föderalizáció kérdésében sem, ugyanakkor ezen a tüntetésen a magyar demokrácia melletti kiállás, és a nemzeti együttműködés rendszerével való szembehelyezkedés volt az az ügy, amely összeterelte az ellenzéki pártokat. Ebbe se többet se kevesebbet nem kell belelátni – fogalmazott.

Hegedűs Lorántné távozásával kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta: Hegedűsné félreérti azt, ami ma Magyarországon történik. Ha valaki a kommunizmus hátramaradt örökségét meg akarja találni, akkor annak a Fidesz belső dolgaiban kell elmélyednie, mert „még annyi volt komcsit, III/III-ast, volt beszervezett embert”, mint amennyit a Fidesz bújtat a saját sorai között, még nem látott a rendszerváltás utáni magyar politika – értékelt Gyöngyösi Márton.