A Jobbik a szakképzés problémáira is megoldásnak tartja az európai béruniót.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Varga-Damm Andrea, az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjelöltje csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelt: az elmúlt hét évben iszonyatos zűrzavar lett úrrá a területen.
    
Nincs elegendő gyakorlati képzőhely, a meglévők felszereltsége elavult, évente változik a választható szakmai képzések köre, a kerettantervek és tankönyvek követhetetlenek – sorolta a politikus, aki szerint a szaktanárok, gyakorlatvezetők és vezető pedagógusok összehangolt munkája nélkül nem lehet ezeket a kérdéseket megoldani. Szóvá tette azt is, hogy a szakképzés elzárja a továbbtanulás lehetőségét.
    
A Jobbik megoldási javaslatai közé sorolta egy önálló oktatási minisztérium felállítását, ahol a gazdasági tárca együttműködésével külön munkacsoport foglalkozna a problémákkal.
    
Gyakori panasznak nevezte, hogy a vállalatok nem találnak képzett szakembereket, ezért azt vetette fel: nemcsak a multikkal, hanem minden vállalattal szakképzési megállapodást kell kötni a gyakorlatszervezés, ösztöndíjrendszer és elhelyezkedés érdekében. 
    
Varga-Damm Andrea szerint a tanulók nem motiváltak, ezért kifejezetten a szakiskolákra alkalmazható pedagógiai módszertanra van szükség. Jelezte azt is, hogy a garantált bérminimum nem ad perspektívát, a szakképzésben részt vevők nem tudják, tudnak-e olyan jövedelmet realizálni, ami tisztes megélhetést biztosít számukra. Emellett pár száz kilométerre az összeg sokszorosát tudják megkeresni külföldi vállalatoknál – jegyezte meg.
    
A politikus a bérunió céljaként hivatkozott arra, hogy az EU olyan rendszert alakítson ki, ami bizonyos szakterületeken megköveteli az egyenlő béreket.
    
A képviselőjelöltet faggatták egyes jobbikos politikusok korábbi, zsidósággal kapcsolatos kijelentéseiről is. Azt felelte: ezek nem helyén való megnyilatkozások voltak, „az a nagy szerencse, hogy ma már nincs ilyen”. Úgy ítélte meg, hogy a társadalmat ez ma egyáltalán nem érdekli és zsidó barátait sem zaklatja, ami korábban volt; az a közösség pedig, ahol politizál, óriási fejlődésen ment át. Kizártnak nevezte, hogy ma előfordulhatnának ilyen kijelentések.
    
Egy másik kérdésre azt is mondta: ha ma hangzana el ilyen és módja lenne bármit tenni ellene, akkor a legradikálisabb módon lépne fel azokkal szemben, akik így beszélnek.
    
Varga-Damm Andrea ugyanakkor azt is megjegyezte: akiknél hat éve ott volt a felvétel, azok minimum feljelentési kötelezettség elmulasztásának bűncselekményét követték el, és minimum hivatali visszaélést az, aki hivatalos személyként ismerte ezeket és nem járt el.
    
Megkérdezték Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina Jobbikkal kapcsolatos közelmúltbeli nyilatkozatairól is. Gaudi-Nagy Tamást szeretve tisztelt kollégájaként jellemezte, az EP-képviselőről pedig azt mondta, 30 éve a tanára volt és nagyon jó barátja. Csak reménykedni tud, hogy nincs senki a politikai palettán, aki az ő személyüket megosztásra akarja felhasználni – fogalmazott.

(MTI)