A Jobbik támogatja a köztisztviselők bérkövetelését – közölte a párt vasárnap az MTI-vel.

Az ellenzéki párt közleménye szerint az egymást követő kormányok 2008 óta hagyják „elértéktelenedni a közszolgák fizetését”. A Fidesz pedig most az önkormányzatokra hárítja a felelősséget azzal, hogy azok adóbevételeinek terhére teszi csak lehetővé a bérrendezést – írták.

A Jobbik szerint a központi költségvetésben megvan a fedezet a béremelések végrehajtására. A párt örvendetesnek tartja, hogy Magyarországra visszakerültek a Seuso-kincsek, ugyanakkor megjegyezték, az arra költött 9 milliárd forintból az összes köztisztviselő bérét 20 százalékkal lehetett volna emelni ősztől.

„2018-ban a Jobbik-kormány megadja a közszolgáknak is a tisztességes megélhetést biztosító keresetet” – írták a közleményben.

Szombati számában a Magyar Idők írt arról, hogy hétfő reggel nehézkes lesz az önkormányzati ügyintézés, mert sztrájkolnak a dolgozók. Boros Péterné, a munkabeszüntetést szervező Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a lappal közölte, megtartják a hétfőre hirdetett köztisztviselői, közalkalmazotti sztrájkot a munkavállalók, az önkormányzatoknál 8 és 10 óra között szünetel az ügyintézés, kivéve a sürgős eseteket, a munkavállalók azonban bemennek munkahelyükre.

A Magyar Idők úgy tudja, a kormányzati szándék megvan a fizetések rendezésére, azonban több tényező is nehezíti a konkrét lépéseket, többek között az, hogy az alkalmazottak munkaadója nem az állam, hanem az önkormányzat, így elsősorban a településeknek kellene megoldaniuk a bérkérdést.

MTI