A Jobbik a jövő évi választásokra egy valódi társadalmi szerződést kínál, amely a „hazug és aljas” nemzeti együttműködés rendszere helyébe léphet – jelentette ki Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka, archív

Vona Gábor nyolcadik alkalommal ismertette újabb voksolási vállalását, hangsúlyozva, hogy jelenleg nincs érvényben valódi társadalmi szerződés, a kormányoldal ugyanis csak a választások után mutatta be „korrupcióra, arroganciára és rögeszmés háborúskodásra” épülő rendszerét, így a társadalomnak nem volt lehetősége véleményezni azt.

A Jobbik ezzel szemben egy évvel a választások előtt, június 10-én tartott kongresszusán elfogadta azt az elvi nyilatkozatot, amely alapján kormányozná az országot – fejtette ki a párt vezetője, hozzátéve, ez is azt mutatja, hogy nyílt kártyával játszanak és nem utólag próbálják „odamagyarázni a társadalom támogatását”.

Kiemelte, a Jobbik minden döntéshozatali fóruma egyhangúlag fogadta el ezt az elvi nyilatkozatot, amelyet a következő évben társadalmi vitára is bocsátanak.   

Vona Gábor szerint ez a dokumentum mindenekelőtt azt fekteti le, hogy a Jobbik biztonságos, élhető, igazságos és szabad Magyarországot szeretne. „Ez egy erős asztal erős négy lába, ha bármelyik láb hiányzik, az asztal összeomlik, és Magyarország működésképtelenné válik” – tette hozzá.

A Jobbik emellett vállalja, hogy „magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel” kormányoz majd, továbbá legfontosabb céljának tartja annak biztosítását, hogy mindenki boldogulhasson a szülőföldjén, és így például mielőbb haza tudjanak térni, akiknek gazdasági kényszerből kellett külföldön munkát vállalniuk – fejtette ki az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje.

Vona Gábor korábbi vállalásait felsorolva emlékeztetett, a Jobbik zéró toleranciát hirdetett a migrációval szemben, bevezetné az európai béruniót, elfogadna egy korrupcióellenes törvénycsomagot, két ciklusban korlátozná a miniszterelnökként betölthető időszakot, megadóztatnák a közbeszerzésen meggazdagodott vállalkozásokat, a nemzetbiztonsági mellett pénzügyi, gazdasági és elmeorvosi szempontból is átvilágítanák a kormány tagjait, továbbá létrehoznának egy civil parlamentet.

Apáti István, a Jobbik parlamenti képviselője kérdésekre válaszolva kijelentette, pártja plakátkampányának sarokszámait nyilvánosságra hozták, annak minden további részlete, például a plakátok egyenkénti ára üzleti titoknak számít, ugyanakkor ennek ellenére elérhető az Állami Számvevőszék „sólyomszemű ellenőrei” előtt. A Jobbiknak tehát nincs takargatnivalója az ügyben – mondta, hozzátéve Simicska Lajos nem tett szívességet a Jobbiknak.

MTI