Fotó: mti, archív

Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója szerint a Jobbik-szimpatizánsok egyharmada nem Vona Gábort választaná miniszterelnöknek; van egy réteg a Jobbikon belül, amely kifejezetten nem támogatja a néppártosodást.

Nagy Dánielt az M1 aktuális csatornán vasárnap a Nézőpont legfrissebb felméréséről kérdezték, amelynek adataiból az derül ki, hogy a magyar választópolgárok csaknem fele, vagyis nagyjából 3,9 millióan támogatnák Orbán Viktor miniszterelnökké választását.

Vona Gábort, a Jobbik elnökét a teljes felnőtt népesség nyolc, Szél Bernadettet, az LMP miniszterelnök-jelöltjét hat százalék támogatja, Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével öt, Karácsony Gergellyel, a Párbeszéd társelnökével pedig négy százalék szimpatizál.

A kutató elmondta: a Fidesz-KDNP-szavazók egyértelműen Orbán Viktor mellett állnak, és a bizonytalanok vagy rejtőzködők közül is sokan támogatják a miniszterelnököt. Hangsúlyozta: a 47 százalék kifejezetten magas szám, ebben a ciklusban a legmagasabb. Szerinte ennek oka, hogy a jó gazdasági mutatók, a nyugdíjprémium, a béremelések most éreztetik hatásukat a választóknál.

Nagy Dániel szerint a Fidesz-KDNP nagy előnye, hogy van egy rendszer, elképzelés, amely alapján folytatni szeretné a kormányzást, míg a baloldal fragmentált, a Jobbik pedig „identitásvesztésben van”, nem tudja, milyen szinten „paktáljon le” a baloldallal.

(MTI)