Jelenlegi hely

A jogot a demokrácia ellen fordítják

A Kúria eljáró tanácsa hibázott, mégpedig súlyosat: ha a négyezer szavazatból akár csak ötszáz a Fideszre érkezett, és beszámították volna, ma a kormánypárt vélhetően 134 mandátummal rendelkezne a 133 helyett – mondta a Demokratának az érvénytelenített külhoni voksok kapcsán Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ igazgatójával a választási rendszert ért kritikákról, az uniós támadásokról és a „jurisztokrácia” erősödéséről is beszélgettünk.

– Bár egy hónappal vagyunk a választások után, az ellenzék és sajtója még mindig csalásokról, a választási rendszer torzító hatásairól beszél. Mit gondol erről a vitáról?

– Először is szögezzük le: a választási rendszer, és ebből fakadóan a választási eredmény is, teljesen legitim. A legfőbb vád, amit az elmúlt években fokozatosan készítettek elő az ellenzéki oldalról, úgy szól, hogy a választási rendszer „aránytalan”, így szerintük úgymond igazságtalan. Ez azért nagyon félrevezető állítás, mert a választási rendszerünk 1990 óta egy vegyes rendszer, ebből fakadóan aránytalan, hiszen van benne többségi elem – az egyéni választókerületek –, illetve arányos elem, a listás ág. Annyi változás történt a választási szabályok 2011–2013-as módosítása nyomán, hogy míg korábban körülbelül 53 százaléknyi mandátum keletkezett listáról és 47 százaléknyi egyéni körzetből, ez most megfordult. Tehát valóban történt egy enyhe átbillenés a többségi ág, az egyéni képviselet javára, ám az alapstruktúra nem változott. Így tehát aki azt mondja, hogy az ilyen típusú „aránytalanságból” adódóan a választási rendszer nem legitim, az azt állítja, hogy 1990 óta az összes országgyűlési választás illegitim volt.


– Pedig lényegében ezt mondják.

– Látható, hogy az ellenzéki pártok, illetve a helyüket és szerepüket lassan átvevő sajtóorgánumok és úgymond civilek nem jogi szempontból ítélik meg a választási rendszerünket, hanem attól függően bírálják, hogy éppen népszerűnek vagy népszerűtlennek gondolják-e magukat. Emlékezzünk csak arra, hogy a februári, hódmezővásárhelyi választás után hirtelen elhalkultak a kritikus hangok, mivel ellenzéki oldalról elhitték, hogy koordinációval, taktikai szavazással – éppen azon az egyéni választókerületi rendszeren „keresztül”, amit addig szapultak – le tudják győzni a Fideszt. És ez így volt egészen április nyolcadikáig, amikor a magas részvétel láttán még napközben is rendkívül magabiztos nyilatkozatok hangoztak el a választások legitim mivoltáról.


– Hogy aztán az eredmények ismeretében ismét felkerüljön a régi lemez…

– Valóban ezt tapasztaljuk, de ahogy korábban is mondtam: nem a választási rendszer igazságtalan vagy az eredmény illegitim, hanem egyszerűen az ellenzéki politikai stratégia vallott kudarcot.


– És a visszaélésekről, csalásokról szóló híresztelések?

– A szavazatszámláló biztosok is emberek. Van több mint tízezer szavazókör, előfordulhatnak jegyzőkönyvi hibák, felcserélhetnek szavazólapokat, és így tovább. De ez ugyanígy volt korábban is, az előző választásokon, csak most úgy tálalják, mintha hallatlan dolgok történtek volna. Ezt mutatja például, hogy 1994 óta az érvénytelennek nyilvánított szavazólapok aránya az összes leadott vokshoz képest egy százalék körül volt minden választáson – ami negyven-nyolcvanezer érvénytelen szavazólapot jelent –, sőt, az első szabad választások során, 1990-ben kiugróan magas volt ez a szám, akkor 170 ezer érvénytelen szavazat volt. Most 59 ezer érvénytelen voksot regisztráltak, tehát ez megfelel a nagy átlagnak. A sajtóban legtöbbször emlegetett „hibákkal” kapcsolatban elmondható, hogy egyrészt ezek nem is az egyéni mandátumokat, hanem a listás szavazatokat érintették, másrészt nem voltak olyan mértékűek, hogy befolyásolták volna a mandátumok sorsát – ezért nem volt szükség az érintett szavazókörökben a szavazás megismétlésére. A bírálatok kapcsán tehát úgy vélem: a választási rendszert ért előzetes kritikák attól függtek, hogy az ellenzéki pártok éppen mennyire érezték magukat népszerűnek vagy népszerűtlennek, míg a választások után nyilvánosságra került hibák kapcsán lezajlottak a jogorvoslati eljárások, a jogalkalmazó szervek meghozták a vonatkozó döntéseket, volt újraszámlálás is, de mint kiderült, az esetleges adminisztratív hibák sehol sem befolyásolták érdemlegesen a választási eredményeket, kivéve…


– Kivéve a több mint négyezer érvénytelenített határon túli levélszavazatot…

– A Kúria vonatkozó döntése szerintem Alaptörvény-ellenes, mert egy önkényes, politikailag motivált és iratellenes végzésről van szó, amellyel a Fidesztől elvettek egy mandátumot. Sajnos korábban ellenzéki választási megfigyelők kezdeményezésére a Nemzeti Választási Bizottság szintén ellenzéki többsége úgy döntött, hogy a nem hivatalos válaszborítékban érkezett levélszavazatokat nem lehet érvényesnek tekinteni – pedig ilyen érvénytelenségi kritérium nincs a törvényben. A Fidesz meg is támadta ezt a Kúria előtt, amelynek Kovács András vezette tanácsa az NVB-nek adott igazat. Önkényes jogértelmezés – egyféle bírói jogalkotás – történt, hiszen a törvényben rögzítetteken kívüli érvénytelenségi okot nem állapítottak meg. Politikailag motivált volt a döntés, mert erősen megkérdőjelezi a Kúria pártatlanságát, hogy eljárásuk során a választási irodától az iránt érdeklődtek: az érintett, körülbelül négyezer levélszavazat hogyan befolyásolná konkrétan a Fidesz–KDNP mandátumszerzését. Tehát nem általában az országos listás mandátumok sorsa érdekelte őket, hanem egy kifejezett párté. Ráadásul azt is állították, hogy a döntés meghozatalakor az egyszerű postai borítékban érkezett levélszavazatokat hozzákeverték a többi érvénytelenített vokshoz, így nem is lehetne már megállapítani e szavazatok eredményét. Miközben az NVI pontosan arról tájékoztatta a Kúriát, hogy a postai borítékban érkezett szavazatokat – éppen azok kérdéses mivolta miatt – elkülönítve kezelték, tehát ezek „visszakereshetőek” lettek volna. Az Alkotmánybíróság is megállapította lényegében azt, hogy a Kúria döntése tartalmilag Alaptörvény-ellenes, de eljárási-formai okokra hivatkozva elutasították a fideszes beadványt. Ez részben indokolható, de a határ­idők miatt sajnos sok más választása nem is volt az Alkotmánybíróságnak. Mert ha újraszámoltatták volna a kérdéses voksokat, valószínűleg nem lett volna jogerős országos eredmény május nyolcadikára, amikorra viszont az Országgyűlésnek meg kellett alakulnia. Tehát valójában a Kúria eljáró tanácsa hibázott, mégpedig súlyosat: ha a fenti négyezer szavazatból akár csak ötszáz a Fideszre érkezett, és beszámították volna, ma a kormánypárt vélhetően 134 mandátummal rendelkezne a 133 helyett.


– Nem csupán a honi ellenzék, de Brüsszel sem adja fel a harcot: az Európai Bizottság abban reménykedik, hogy megtalálta a fegyvert, amivel sakkban tarthatja a renitens tagállamokat. Elképzelésük szerint, úgymond a jogállamiság követelményeinek megsértése esetén, a bizottság javaslatára dönthetnének az uniós költségvetési források korlátozásáról vagy akár teljes befagyasztásáról is. Reális veszély, hogy ez a terv átmehet minden döntéshozó fórumon?

– Régóta rebesgetik, hogy olyan megfoghatatlan fogalmak mentén, mint a jogállamiság, demokrácia, igazságosság, valamilyen módon büntetni kellene azokat a tagállamokat, amelyek nem illeszkednek a brüsszeli liberális fősodorba. Az egyik probléma az, hogy ez a jogállamiság fogalom nincs definiálva, ebbe bármit bele lehet magyarázni, így lángpallosként használhatják a különböző uniós szervek, ahogy már most is látjuk. Még veszélyesebb lenne, ha ehhez költségvetési szankciókat is lehetne párosítani, mert ez táptalajt adna a teljesen önkényes jog­értelmezésnek, és ha éppen nem tetszik valamilyen politikai döntés, irányvonal, a pénzek visszatartásával is fel tudnának lépni. Most Budapest vagy Varsó ellen alkalmaznák, de nyilván ha kiengedik a szellemet a palackból, bárki más is áldozatául eshetne ennek, akár nagyobb nyugati tagállamok is, ha ott „fordulna a széljárás”. A bizottság a brüsszeli szerződések egy elég homályosan értelmezhető cikkére hivatkozva egészen pontosan azt tervezi, hogy az uniós költségvetés elfogadási eljárásától elválasztva, rendeleti szinten rögzítenék: amennyiben az igazságszolgáltatás függetlensége, mint a jogállamiság része, úgymond veszélyben van egy tagállamban, akkor visszatarthatják, megvonhatják a neki járó forrásokat, a költségvetési ciklus alatt bármikor. Ezzel szemben több kétely is felmerülhet.


– Például?

– Egyrészt az, hogy mindez az uniós szerződések formális szövegével ellentétes elképzelés, mert nem jogi, hanem politikai alapon engedne beavatkozást a tagállami szuverenitásba. Másrészt pedig, míg a hétéves költségvetés elfogadása egyhangúságot igényel a tagállamok részéről, a bizottság elképzelései szerint egy olyan rendeletben döntenének most erről a büntetőeszközről, amihez csupán minősített többség kell. De a legfőbb veszély az az, hogy tovább erősödhetne a politikai döntéshozatal kiszervezése. Újabb eszköz kerülne az uniós szervek kezébe, hogy a nemzetállami választott döntéshozók „helyett” meghozzák azokat a döntéseket, melyek a tagállamokra tartoznak. Ráadásul tovább erősödne a senki által nem választott, felelőtlen bíróságok hatalma, mert ugye lényegében arról van szó, hogy majd a megfoghatatlan jogállamiság alapján jelzik egyesek – például a politikai alapon döntéseket hozó bírák –, hogy egy tagállamban az igazságszolgáltatás „veszélyben van”. Erre fel jár majd el a szintén csak áttételes legitimációval rendelkező Európai Bizottság és az eljárás végén nyilván majd az Európai Unió Bírósága döntene végső soron, jogvita esetén. Tehát az történne, hogy az igazságszolgáltatásról az igazságszolgáltatás döntene. Ez a „bírói állam”, a Pokol Béla által „jurisztokráciának” nevezett tendencia erősödéséhez fog vezetni, amely egyben a demokrácia arculcsapása is. Hiszen itt nem a többség által választott, felelős döntéshozók hozzák meg a szuverenitást érintő egyes kérdéseket – és az ahhoz kapcsolódó szankciókat –, hanem egyes, a függetlenség magasztos homályába burkolózó bírák.


– Van mód megakadályozni a bizottsági terv megvalósulását?

– Mint említettem, a költségvetés elfogadásához egyhangú döntés kell. A bizottsági javaslatot ellenző tagállamok politikai alapon tehát akár blokkolhatják is a büdzsé megszavazását, ami egy elég erős, de végső soron hatékony eszköz lehet – persze kérdés, csúszhatna-e emiatt az egyébként járó támogatások folyósítása. Emellett érdemes arra is folyamatosan felhívni a figyelmet: a térségünk államainak juttatott uniós források jó része visszacsorog az itt lévő nyugati cégeken keresztül a nyugati országok gazdaságába, azaz nekik sem érdekük a feszültségek végletekig való fokozása. Azt is látni kell, hogy jövőre szignifikáns politikai mozgások következhetnek az európai politikai porondon: EP-választások, majd a nyomában új bizottság áll fel. Politikai legitimáció szempontjából pedig erősen véleményes, ha a fentiekhez hasonló hord­erejű döntéseket idén lejáró mandátumú testületek akarnának meghozni.


– Közben folyik a LIBE bizottságban a Sargentini-jelentés vitája is, ami az atombombaként emlegetett 7. cikk szerinti eljárás előszobája lehet. Ez az eljárás végső soron akár egyes jogok, így hazánk szavazati jogának felfüggesztését is eredményezheti. Mik a kilátásaink?

– A jelentésről e hónapokban dönthet a LIBE bizottság, ősszel pedig az EP plenáris ülése, ekkor indulhatna meg a 7. cikk szerinti eljárás „előszobája”. Az EP plénuma előtt egyébként kétharmados támogatás szükséges, ami nem lehetetlen, hogy akár össze is jöhetne, hiszen a Néppárt is elég sokszínű… Itt is az a helyzet, mint a költségvetési szankcióknál: ez a jelentés is a jogállamiság, a demokrácia, igazságszolgáltatás sérelmére hivatkozva indítana eljárást, de ezeket a fogalmakat teljesen abszurd módon tölti meg tartalommal, politikai alapon, mégpedig úgy, mintha úgymond rendszerszintű veszély állna fenn a demokráciára nézve Magyarországon. Ráadásul olyan szervezetek állításaira hivatkozva, amelyek kendőzetlenül osztják a nyílt társadalom eszmerendszerét.


– És ugyanezt állítják Lengyelországgal kapcsolatban is.

– Itt nem jogállamiság-vitáról, hanem szuverenitáskérdésről van szó. Ma ezt hazánkkal szemben próbálják alkalmazni, de holnap bárki sorra kerülhet, aki Brüsszelnek éppen nem szimpatikus. Egy dologra azért jó ez az ügy. Ráirányítja a figyelmet arra: újra kell tárgyalni a nemzetállami szuverenitás kérdését, hogy hol érnek véget az uniós hatáskörök – hiszen voltaképpen erről szólnak a mostani viták. Másrészt a demokráciafelfogást is újra kell gondolni, mert a brüsszeli szirénhangok és a nyílt társadalom eszmerendszerének kiszolgálói azt mondják, a demokrácia csak liberális lehet. Ezzel szemben mások úgy vélik, hogy igenis lehet egy rendszer akkor is demokratikus, ha nem vallja ezeket a liberális, progresszív, a nyílt társadalomhoz tartozó elveket, hanem, az általános választójogon alapuló többségi döntéshozatal alapján, a többség nemzeti kultúráját, identitását védi. Az a helyzet ugyanis, hogy a liberalizmus egyre inkább antidemokratikussá kezd válni, a jogot megpróbálják a demokrácia ellen fordítani, arra hivatkozva, hogy a „populizmus” veszélyezteti a liberális elveket. A hályogkovács magabiztosságával akarják megóvni a demokráciát a demokráciától. Ezt megsemmisítő udvariassággal, de vissza kell utasítani.

Bándy Péter

Lapszám: