Juhász Péter, az Együtt elnöke azt szeretné, ha az emberek boldogok lennének, erről beszélt az ellenzéki agórán.

Ezúttal Juhász Péter is beszédet mondott, szokásától eltérően most nem lógott ki síp a szájából.

„Mégiscsak az lesz a fontos a választásokon, hogy meg tudjuk mozgatni azokat az embereket, akik ti vagytok, vagy Önök itt lent, és egyébként bárhol máshol, ahol ülnek a képernyők mögött” – szólította meg kis számú hallgatóságát a pártelnök.

„Mi is a cél? Kicsit zavarban vagyok, mert szerintem nagyon egyszerű a politikai cél. Azt szeretnénk, hogy ti boldogok legyetek. Ilyen tök egyszerű.” Szerinte „ha a nemzet tagjai, akik egyébként egy közösséget alkotnak, boldogok, akkor a politikának nincsen más feladata, mint ennek a kereteit biztosítani. Az a fontos minden egyes párt részéről, hogy biztosítsa számotokra azokat a kereteket, ahol ti magatok elérhetitek a boldogságot” – hadarta a politikus. 

A pártelnök jogállamról, Európáról, demokráciáról, elszámoltatásról és igazságtételről is szónokolt. Szerinte az állam maffiaként működik ma Magyarországon.

A közös konszenzus megtalálásában (a választási rendszerrel kapcsolatban) és ügyük sikerre vitelében bevallása szerint szkeptikus a fütyülős politikus, de azért biztosította az egybegyűlteket, mindent megtesznek azért, hogy 2018-ban megbuktassák a „Fideszt”.

Az alábbi videóban az agóra teljes megnyitóját megtekinthetik, benne az összes ellenzéki politikus beszédével. 

-EN-