A Magyar Állam Kincstár (MÁK) a Jobbik költségvetési támogatásának csökkentését az Állami Számvevőszék által megállapított összegben, 2018. július 1-jétől érvényesíti, a Jobbik erre vonatkozó kérelme esetén, részletekben – közölte a kincstár elnöke hétfőn az MTI-vel.

Mészáros József kiemelte: „A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény  negyedik paragrafusa szerint a párt névtelen adományt nem fogadhat el, amennyiben ezt mégis megteszi, annak értékét az Állami Számvevőszék felhívására be kell fizetnie a központi költségvetésnek, ezzel együtt a párt támogatását ugyanezen összeggel csökkenteni kell”.

MTI