1989-hez hasonlította a mostani választást az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután tárgyalt Udo Bullmann-nal, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának közelmúltban megválasztott vezetőjével.
 

Fotó: MTI, illusztráció, szerk.


Fotó: MTI, illusztráció, szerk.

Karácsony Gergely a találkozó után tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „ez a választás kicsit 1989 szellemét hozza vissza”, Magyarország akkor is új jövőt keresett magának egy zsarnokság lebontása után.
    
Szerinte ma 1989 után újra az a feladat, hogy az elmúlt nyolc év sodródása után olyan közös haza épüljön, ahol az európaiság nemcsak egy magasztos eszme, hanem a hétköznapok valósága.
    
Európába, de mindahányan! – idézte fel, hogy szerinte mi 1989 egyik legfontosabb jelszava.
    
Közölte, ma azért kell küzdeni, hogy Magyarország az európai egység kerékkötője helyett végre ismét az európai egység barátja legyen.
    
Hozzátette: miniszterelnökként egyik első dolga az lesz, hogy helyreállítsa a magyar kormány, Magyarország becsületét Európában.
    
Elmondta, második dolguk az lesz – csatlakozva az európai ügyészséghez – , hogy világossá tegyék, az uniós támogatásokat nem ellopják, hanem felhasználják.
    
Jelezte, újragondolják a támogatásokkal kapcsolatban hozott eddigi döntéseket, és a forrásokat az oktatásra, az egészségügyre, a környezetügyre, a foglalkoztatásra, a kis- és közepesvállalkozásokra fordítják majd.
    
Karácsony Gergely közölte, hazaváró programot indítanak azoknak, akik kényszerből hagyták el az országot, akik „nem kalandozni” mentek Európába, hanem elmenekültek innen az alacsony fizetések miatt. 
    
A politikus hitet tett a megújuló, a szociális pillért erősítő Európa mellett.
    
Elmondta azt is, Magyarország kész arra, hogy közös uniós megoldásokban gondolkodjon az EU előtt lévő kihívásokról, de nem tud részt vállalni a kötelező betelepítési kvótában. Magyarország kész arra, hogy az európai határvédelemben többet vállaljon – hangsúlyozta.
    
Udo Bullman arról beszélt, az uniós források arra szolgálnak, hogy javítsák a magyarok életkörülményeit, és nem szabad, hogy ezek a pénzek egyes gazdag emberek zsebébe vándoroljanak.
    
A politikus fontosnak nevezte, hogy minden európai kormány, így a magyar is megvédje az európai értékeket. Mindenkinek, így a sajtónak is joga van véleménye szabad kifejezésére, és senki nem zárathat be egy újságot azért, mert nem tetszik neki – mondta.
    
Intett attól, hogy olyan értékek diadalmaskodjanak Magyarországon, amelyek ellen az ország történelem során mindig is harcolt.
    
Szerinte nemcsak Európa, hanem az egész világ figyeli azt, mi történik vasárnap Magyarországon.
    
Komoly aggodalommal tölt el bennünket az Orbán-kormány tevékenysége – fogalmazott. Megjegyezte, ez nem személyes kérdés és Orbán Viktort nem is azonosítják a magyar nemzettel.
    
Udo Bullmann úgy látta, Karácsony Gergely kiváló vezetője lesz Magyarországnak.    
    
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője szerint április 8-án nemcsak arról döntenek a választók, ki képviselje őket a parlamentben, hanem arról is, hogy Magyarországot ki és milyen mandátummal képviselje az európai szövetségesekkel történő tárgyalásokon.
    
Magyarországnak az az érdeke, hogy valós és harcos, valamint az ország hosszú távú érdekeit megtervezni és képviselni képes miniszterelnöke legyen – hangoztatta. Hozzátette: ennek a kormányfőnek nem háborút kell folytatnia az ország szövetségeseivel, hanem a lehető legbölcsebben kell képviselnie az ország érdekeit. Európa vagy orbánisztán? – foglalta össze azt, hogy szerinte mi a választás tétje.
    
Beszámolt arról, hogy Udo Bullman kétnapos látogatáson tartózkodott Budapesten, ahol az MSZP vezetői mellett a DK vezetőivel, valamint a szakszervezetek képviselőivel is találkozott.
    
Az LMP-vel kapcsolatos együttműködésre vonatkozó kérdésre Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta, továbbra is él kedden megfogalmazott ajánlatuk. Szerintük legalább 25-26 körzet van, ahol a demokratikus ellenzék győzhet a kölcsönös visszalépéseknek köszönhetően. Jelöltjeik nevét sorolva hozzátette: Varga László meg tudja nyerni Miskolcot, Csabai Lászlóné Nyíregyházát, Szabó Tímea biztos győztes lesz Óbudán, Hiller István biztosan tud nyerni a XX. kerületben, vagy Szabó Sándor Szegeden.
    
Cserébe az az ajánlatuk, hogy gödöllői és szekszárdi körzetben visszalép az MSZP-Párbeszéd jelöltje – közölte.
    
Azt kérik az LMP-től, fontolják meg ismét az MSZP-Párbeszéd ajánlatát a délutáni kampányzáróig.
    
Arra a felvetésre, arányosnak tartják-e javaslatukat Karácsony Gergely közölte, ez egy nagyon méltányos javaslat, ha összehasonlítják a pártok támogatottságát.
    
Molnár Gyula hozzátette: nem volt sikeres az a kísérlet, amely az LMP-t önálló kormányváltó erővé emelte volna. Két nap van a választásokig és szövetségben, együttműködve kormányt tudnak váltani – mondta. Szerinte ez a kérdés már nem a mandátumokról szól.
    
Közölte, az MSZP-Párbeszéd egyoldalúan nem fog visszalépni.

(MTI)