Karácsony ígéri, megváltoztatja az országot

Fotó: MTI, archív

Fidesz-világ címmel kampányfilmsorozatot indított Karácsony Gergely. 

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalára kedden töltötte fel a sorozat bevezető videóját. Szegény Fodor Gábor és pártocskája, akármennyire erőlködnek, még említés szintjén sem jelennek meg a videókban, nekik csak a potyautas szerepkör jutott a „változás szövetségében”.

A karácsonyi sorozat első részében a kivándorlás problémáját helyezik középpontba, a második rész pedig a Propaganda címet viseli. Ebben hervatag színészi játékkal azt próbálják érzékeltetni, hogy még a csapból is Soros folyik – és ezt el is játsszák a jelenetben, hogy kellőképpen szájbarágós legyen, garantáltan mindenkinek leessen a tantusz.  

A sorozat harmadik részében ismét feltűnik a bevezető videó antipatikus szereplője, aki magát a Fideszt jeleníti meg a karácsonyi koncepcióban. A központi téma ez alkalommal a szegénység, a szlogen pedig a Lázár Jánostól kiragadott idézet, amivel időről időre próbálják lejáratni a fideszes politikust. Mint ismeretes, a bíróság is kimondta, hogy a megélhetési politikusokról, és nem az önhibájukon kívül nehéz sorba jutott emberekről beszélt Lázár János akkor, amikor azt mondta: „akinek nincs semmije, az annyit is ér”. (A nyilvánosságra került hanganyagot megvágták, hogy rossz színben tüntessék fel a politikust.) De mindez persze nem zavarja a szocikat, ők továbbra is ezen lovagolnak. 

A sorozat eddigi részéinek végén mindig felteszik a költői kérdést: „Jól van ez így?”, majd rögtön megkapjuk az mszp-színű választ: „Nincs jól”. És végül előtűnik a megmentő: Karácsony Gergely, aki elmondja, ők majd megváltoztatják Magyarországot.

Áprilisban tegyünk róla, hogy erre esélyük se legyen. 

demokrata.hu