A természeti értékek feltárását és védelmét, illetve az egészséges emberi környezet kialakítását tartja küldetésének közel negyedszázada a Tiszatáj Közalapítvány, mely e célkitűzéseit a tulajdonában lévő természetvédelmi területek rehabilitációjával, karbantartásával, továbbá környezettudatos oktatással és neveléssel valósítja meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén található földeken.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

A Tiszatáj Közalapítvány összesen valamivel több mint kétezer hektárt birtokol vagy kezel, ebből mintegy ezeregyszáz hektáron saját maga gazdálkodik. A cél a tradicionális gazdálkodási formák nyomán kialakult, úgynevezett másodlagos kultúrtájak fennmaradt természeti értékeinek megóvása. Ennek érdekében kíméletes, fenntartható hasznosításra van szükség, ezért a közalapítvány részben mintagazdaságot létesített a saját használatú területeken, részben a tulajdonában lévő szántók, gyepek egy részét kedvező feltételekkel adta használatba természetvédő szervezeteknek, gazdálkodóknak.

Az ebből befolyó pénzt a természetvédelmi kezelés elsődlegessége mellett többek között az ökoturizmus fejlesztésére fordítják, nem titkoltan azzal a céllal is, hogy ily módon minél több ember ismerje meg a kistérséget, megteremtve annak esélyét, hogy a személyes élmények gazdasági kapcsolatokat is teremtenek.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Ez itt eredetileg a Hortobágy északi pereme. Négyszázötven szürke marhát és mintegy hetven magyar házi bivalyt tartunk. Az előbbi a gyepeket gondozza, az utóbbi a vizes élőhelyeket, amelyek a vízimadarak számára létfontosságúak. A közalapítvány gazdálkodásának a génmegőrzés is célja, ennek megfelelően pároztatjuk, szelektáljuk az állatokat. Az 1960-as évekre ugyanis a hazai szürkemarha-állomány alig néhány száz egyedre zsugorodott, és ez a beltenyésztés veszélyével fenyegetett. Mi agrár-környezetgazdálkodási mintagazdasági tevékenységet folytatunk, ez azt jelenti, hogy kikísérletezzük a legkíméletesebb gazdálkodási módszereket, ezeket be is mutatjuk az ilyen gazdálkodás iránt érdeklődőknek – avat be a Tiszatáj Közalapítvány tevékenységébe a kuratórium titkára.

Az agrár-környezetgazdálkodási szakmérnök Bodnár Mihály a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaként azzal szembesült a zavaros 1990-es években, hogy a dühöngő privatizáció teljesen háttérbe szorította az értékőrzést, külföldi befektetők próbálták meg rátenni a kezüket a magyar földre. Ekkor jött a gondolat, hogy ezzel szembe kell szállni, a magyar földet magyar kézben kell tartani! Akkoriban olcsón, a nyugat-európai árak töredékéért lehetett földet vásárolni, így a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, valamint Tiszadob Nagyközség Önkormányzatával közösen 1995-ben létrehozták – teljes, szabatos nevén – a Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítványt, és segítőkész, az ügy iránt elkötelezett külföldi – holland, francia és főleg bajor – adakozók segítségével lépésről lépésre elkezdtek területeket vásárolni.

– A közalapítványi státus önálló szakmai munkát tesz lehetővé, ennek jegyében működünk együtt azokkal a természetvédelem iránt elkötelezett szervezetekkel, gazdálkodókkal, akik az általunk felügyelt területek egy részén tevékenykednek. A legjellemzőbb a gyepgazdálkodás, van, aki őshonos magyar tarka szarvasmarha-tenyészetet tart fenn – mondja Bodnár Mihály.

Megtudjuk, hogy a folyamatos építkezés nem volt éppen mindig zökkenőmentes. Megesett, hogy néhány helyi potentát nagyon szerette volna magáénak tudni a közalapítvány egyes területeit és vagyonát – szerencsére az illetők azóta partvonalon kívülre kerültek. A közalapítvány a nehézségek ellenére is folytatta munkáját, elismertségét bizonyítja, hogy a látogatóközpontnál a térségben valaha élt pásztorok emlékére állított szobor avatásán idén januárban részt vett – akkor még államtitkárként – Nagy István agrárminiszter, Turi-Kovács Béla korábbi környezetvédelmi miniszter, valamint a térség országgyűlési képviselői. A dolgok tehát helyrebillentek.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

A Tiszatáj Közalapítvány szíve a szamárháti látogatóközpont Kesznyéten külterületén. A komplexum fő attrakciója két bivaly, Monszter és Kobold, akiknek mintegy ötvenezres elérésű Facebook-oldaluk is van.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Koboldot én nevelem kétnapos kora óta, anyja helyett apja lettem. Most hároméves, több mint ötszáz kiló, de még tinédzser, hiszen a bivalyok huszonöt évig is elélnek – mondja a látogatóközpont telepvezetője.

Az angliai és amerikai tanulmányai után hazatérő természetvédelmi és tájgazdálkodási mérnöktől, Lenner Ádámtól megtudjuk, hogy Kobold rendkívül barátságos, játékos állat, igazi házi kedvenc. Ezt demonstrálja is, úgy ül a hátára, mintha csak kedvenc otthoni foteljébe telepedne. Kobold eleinte a látogatóközpont udvarházának szilvafás-diófás, kemencével is ellátott kertjében élt, csakhogy különös vonzalmat mutatott az ablakokat díszítő muskátli és a frissen mosott ruhák illata iránt – előbbieket megette, utóbbiakat rendre lerángatta a szárítókötélről. Így aztán egy félhektáros területen – melynek kényelmét bivalyszempontból fejedelmi dagonya biztosítja – összeköltözött a négyéves, hatszáz kiló fölött járó Monszterrel, aki némileg unottan heverészik a vízben, és élvezettel tűri, hogy a hátára mászó békák lelakmározzák róla a rovarokat. Talán ő maga nem tudja, de e tevékenységével a szimbiózis gyakorlati mibenlétét mutatja be a látogatóknak.

Akik, mint megtudjuk, szép számmal érkeznek az ország távolabbi vidékeiről is. Sőt, Ausztráliából és Nigériából is akadt már vendég, igaz, ők egyetemisták voltak, és a Debreceni Egyetemmel kialakított együttműködés jegyében érkeztek. A cívis város kampuszának Tiszatáj Kihelyezett Természet- és Vadgazdálkodási Tanszéke eddig mintegy hatvan hallgatónak biztosított lehetőséget elméleti és gyakorlati tudása elmélyítésére, olyan is volt, aki itt írta doktori értekezését. Egy angol lányra olyan hatással volt az élmény, hogy beleszeretett hazánkba, és azóta is blogot vezet a világhálón magyarországi utazásairól.

Kesznyétenben az emberi értékek is fontosak. Idén kopjafát avattak a magyar–bajor barátság és a 2010-ben elhunyt Andreas Schulze tiszteletére. Az elkötelezett – amúgy hamburgi születésű – bajor természetfilmes, a magyarok barátja, az elsők között szervezett adománygyűjtő kampányt a Tiszatáj Közalapítvány javára Bajorországban. Eredményesen: volt, aki tízezer márkát hagyott végrendeletileg a közalapítványra.

– Az adományok a kezdést segítették, később már a saját lábunkra tudtunk állni. Hála Istennek nem halat, hanem hálót kaptunk, és ma már húsz családnak ad megélhetést a közalapítvány – eleveníti fel a jelenbe vezető múltat Bodnár Mihály.

A szamárháti látogatóközpont jelenleg is bővül, fejlődik. Épül például a fedett, fűthető gépszerelő műhely, és a jövő tervei között szürkemarha- és bivalyhústermékeket árusító bolt is szerepel – hiszen gazdaságról és alapvetően haszonállatokról van szó.

A szürke marhákon és a bivalyokon kívül kecskék és szamarak is élnek a birtokon. Épp a közalapítvány nyári gyerektáborának résztvevői etetik őket nagy szeretettel. Megtudjuk, hogy a jószágok csak természetes, a közalapítvány területein megtermelt takarmányt kapnak. A tábor a Tiszatáj Közalapítvány oktató-nevelő tevékenységének fontos része. Ezért is becsülendő, hogy a közalapítvány fővédnöke ’56-os hősünk, Wittner Mária szabadságharcos. Ennek magyarázata, hogy a Tiszatáj Közalapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Legány András nyugalmazott biológia–földrajz szakos főiskolai tanár – aki egykor állatrendszertant oktatott – ugyancsak ’56-os, a felkelés első óráiban a Magyar Rádiónál súlyosan megsebesült, és csak a csodának, azaz az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy életben maradt és felépült.

– A közalapítvány pályázattal indítja a táborszervezést, a természetvédelemmel kapcsolatos kérdéseket tartalmazó feladatlapok a világhálón is elérhetők. Minden pályázó településről a két legjobb jut a döntőbe, a térítésmentes nyári táborban pedig a végső megmérettetésen legjobbnak bizonyuló nyolc kétfős csapat, vagyis összesen tizenhat gyerek vehet részt – magyarázza a metódust Legány András, aki szerint a mai gyerekek semmivel sem rosszabbak, mint bármelyik korábbi nemzedék esetében. – Tanárként megtanultam, hogy nincs rossz gyerek, csak unatkozó. Nem szabad őket unatkozni hagyni, és akkor a programok segítségével szinte észrevétlenül ivódik beléjük a kötelességtudat, a tisztelet, a természet és a haza szeretete – mondja Legány András.

– A környezeti neveléshez a szagok, az érintések is hozzátartoznak, az érzelmi élmény nyomán rögzülnek a gyakorlatban az információk – teszi hozzá Lenner Ádám.

– Fontos a természetvédelem, az embereknek meg kell tanulniuk, hogy az állatok nem bántanak, és nekik is biztosítani kell az életfeltételeket – mondja az egyik táborozó. A 13 éves, szeptemberben 8. osztályt kezdő Petrilla Réka Édua a madárgyűrűzést tartja legérdekesebbnek, és úgy látja, a kesznyéteni tábor sokat ad a gyerekeknek.

– Kézműves-foglalkozások, szürkemarhagulya-hajtás, madárgyűrűzés, bükki buszkirándulás is szerepel az ötnapos, elméleti és gyakorlati ismeretátadást is zászlóra tűző tábor programjában – árulja el Petrilláné Bartha Enikő ornitológus, táborvezető, miközben egy körülbelül egy hónapos, fészkéből kiesett és elhagyott búbos bankát igyekszik megetetni. A sziszegő-sípoló-csipogó hangokat hallató madár átmenetileg a látogatóközpont lakója, de előbb-utóbb muszáj lesz visszavadítani, hogy önállóan is életben tudjon maradni a természetben.

A madárgyűrűzés alanyai egy elmés, működési elvében a varsára emlékeztető (berepülni egyszerű, kirepülni lehetetlen) csapdába ottjártunk reggelén betévedt szarkák. A gyűrűre – nemzetközi megegyezés szerint – országjelzőként Budapest neve kerül, és egy sorszámot is kap a madár, amely alapján azonosítani lehet, hogy hol gyűrűzték. Így nyomon követhető a mozgása.

– A tábor ötlete is a bajor kapcsolatokban gyökerezik. Az a cél, hogy motiváljuk az iskolákat természet- és környezetvédelmi szakkörök szervezésére, és jó volna, ha ezt ki lehetne terjeszteni a Kárpát-medencére – veti fel Bodnár Mihály a nemzetépítő gondolatot.

A természetvédelem ugyanis a hazaszeretet és a hagyományok, az értékek őrzésének egyik formája. Bodnár Mihály fia, Dániel a szarufaragás hagyományát élteti tovább. Szürke marha szarvából készített tülköket mutat a gyerekeknek.

– A tülök sajátos formakincsű dísztárgy és használati eszköz egyszerre. A terelő emberek kommunikációra használták, minden hangnak más jelentése volt. A honfoglaló magyarok társadalmában hadászati szerepe is volt, hasonlóan a fémkürtökhöz – magyarázza e régi magyar örökség jelentőségét Bodnár Dániel.

Érdeklődésünkre a készítési technikába is beavat.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– A szürke marha szarvát simára kell csiszolni; őseink erre kést, illetve kőport használtak, manapság csiszolópapírral dolgozunk. Ezután úgynevezett karcolozós módszerrel megrajzoljuk a mintákat, legyen az ősmagyar palmettás vagy hortobágyi geometrikus motívum, majd színezzük. A fekete festéket olvasztott méhviaszhoz kevert szénporral állítjuk elő, a sárga színt ötvenszázalékos salétromsav adja – tudjuk meg Bodnár Dánieltől.

Lenner Ádám arra hívja fel a figyelmet, hogy van élő szakmai kapcsolat számos hasonló közalapítvánnyal, természetvédő szervezettel, és más településeken is tevékenykednek. Arnóton gyurgyalagokat mentenek, Tiszafüreden odúkat helyeztek ki, Debrecenben őshonos fa- és cserjefajokkal foglalkoznak.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

A Tiszatáj Közalapítvány tevékenységének hatósugara tehát már messze túlér Kesznyétenen és térségén. Az elmúlt 23 évben e hátrányos helyzetű, az elmúlt bő évtizedben bizony leginkább a bűnügyi hírekben emlegetett településen és környékén olyan példaértékű szellemi műhely épült ki, mely a múlt értékeit elkötelezetten, hozzáértően élteti és adja tovább a jövőnek. A folyamatosan formálódó szakmai kapcsolatok pedig reményt adnak arra, hogy e tevékenység – nevezzük nyugodtan küldetésnek – idővel trianoni határokon innen és túl rendszerbe tud szerveződni, és a magyar tudás, a magyar hagyományok megtartása a magyar identitást is újjáépíti.