A választásnak komoly tétje van, Brüsszel még az idén, 2018-ban tízezer migránst telepítene Magyarországra. Hozzunk ma egy nagy, közös döntést arról, hogy nem engedjük be a bevándorlókat Magyarországra és megvédjük az országot. A kényelmet ma tegyük félre. A sorosisták mind ott lesznek, legyünk ott mi is. Ma jó döntést kell hoznunk, mert ha elhibázzuk, nem lehet jóvátenni. Mindenki menjen el, és adja mindkét szavazatát a Fideszre – olvasható az Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével készült interjúban, amelyet az Origo hírportál tett közzé vasárnap reggel.
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Utoljára ekkora tétje a választásoknak 1990-ben volt. Most az ellenszél jóval erősebb, mint a hátszél. Mindenki érzi, hogy korszakhatáron egyensúlyoz Európa. Mindenki érzi, hogy az előttünk álló évek meghatározóak lesznek a kontinens következő évtizedei szempontjából – mondta Orbán Viktor.
    
Úgy fogalmazott, ezt a választást rendkívüli erővel próbálják befolyásolni a nemzetközi erők, így Magyarországon is a Soros-féle alapítványi rendszer. „Pontosan arra akartam felhívni a figyelmet végig a kampányban, hogy ne engedjük, hogy Magyarország sorsát kívülről határozzák meg, hanem mi magunk döntsünk a jövőnkről” – hangsúlyozta a Fidesz elnöke.
    
A mostani választás tétje, hogy nyolc év után folytatódnak-e Magyarország sikerei.„Nekünk megadatott az esély, hogy ne kövessük el a nyugati hibákat, ne engedjük be a bevándorlók millióit” – mondta Orbán Viktor.
    
Kitért arra is: Soros György személyén kívül a pénz- és hataloméhség köti össze az ellenzék jelöltjeit. Ez egy frusztrált ellenzék, amely 2006 óta kudarcot kudarcra halmoz. „Ezzel szemben számunkra valóban Magyarország az első” – tette hozzá Orbán Viktor.
    
Az elmúlt nyolc év kormányzásának eredményeiről szólva a miniszterelnök azt emelte ki: a magyarok sokat dolgoztak, és ennek van eredménye. A bevándorlás ugyanakkor „meggyötri” a nálunk jóval gazdagabb országokat. A magyar emberek tudják, hogy ekkora terhet nem viselne el a magyar gazdaság. Akkor nem lesz pénz családtámogatásra, otthonteremtésre és nyugdíjakra. Mindez durván hangzik, de az igazság ilyen nyers – jelentette ki.
    
Magyarország a szólás- és sajtószabadság szempontjából üdítő oázis Európában. Az európai nyilvánosságot letarolta egy irányzatos újságírás, egy irányzatos világértelmezés, amit politikai korrektségnek neveztek el. Aki nem ennek megfelelően nyilatkozik, az szinte nem is ember, de legalábbis a demokraták köréből mindenképpen kiírta magát – mondta Orbán Viktor.
    
Nyugaton egy korlátozott sajtószabadság és politikai gondolkodás érvényesül, elhallgatják, meghamisítják, cenzúrázzák a bevándorlóországok mindennapjairól szóló híreket, ugyanakkor a magyar nyilvánosság élénk, sokszínű – tette hozzá. 
    
„Mi olyan országban akarunk élni, ahol meg szabad írni az igazságot a migráció veszélyeiről; a terrorizmusról, a közbiztonság megszűnéséről, a nők elleni erőszakról, röviden arról, milyen az élet a bevándorlóországokban” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
    
Orbán Viktor kijelentette: azzal, hogy a gazdaság erősödött, az életviszonyok javultak, az emberek is úgy érzik, hogy az ország jobban teljesít. Mindenki érezheti, hogy évről évre léphetett egyet előre, ezért megjelent egy olyan társadalmi réteg, amely korábban távol tartotta magát a demokratikus akaratnyilvánítástól. Kiszélesedett a magyar demokrácia bázisa – mondta a kormányfő.

(MTI)