Belgrádban az ezredfordulón sikerült Soros György első színes forradalma. Oroszországban Vlagyimir Putyin megjelenése lehetetlenné tette tevékenységét, Fehéroroszországból Alekszandr Lukasenko szinte szó szerint kivágta. A régióban egy nagy célpont volt, amivel hatást gyakorolhat akár Moszkvára is: Ukrajna. De a kudarcok után ezt a projektet tesztelni kellett egy kisebb szovjet utódállamban – ez lett Grúzia.

Soros Eduard Sevardnadzéval. Még a szovjet időkben – egy ideig utána is – szükség volt rá. Aztán a „színes forradalmi” projekt áldozata lett (Fotó: itogi.ru, szerk.)

„Ez az ő terve volt!” – mondta Eduard Sevardnadze, akkor már grúz exelnök 2003 decemberében a Rosszija tévécsatorna műsorában Sorosra utalva. Sevardnadzét néhány nappal korábban buktatta meg az úgynevezett rózsás forradalom. Az interjú azonban nem csak a hatalomvesztés miatt volt keserű hangulatú, a csalódás hangzott ki belőle. Ő egykor bízott Soros Györgyben. Bízott. Sőt.

Eduard Sevardnadze volt ugyanis az, aki egykor szovjet külügyminiszterként nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az amerikai spekuláns betehesse a lábát Moszkvába. Jóban voltak, szinte baráti viszony alakult ki köztük. S a jelek szerint tényleg bízott benne, holott mindent tudott Sorosról és mozgatórugóiról. Nem volt naiv ember, nem csak a KGB jelentéseit látta. 1972-ig grúz belügyminiszter volt. Aki a Kaukázusban ilyen pozíciót tölt be, tudja, mi az a hatalomért való harc. De a Szovjetunió végóráiban volt egy közös céljuk: a rendszer, és így az ország szétzúzása.


Barátok, árulók

Utána lett még egy: Sevardnadze Moszkvából visszatért Tbiliszibe. Neki amerikai pénz és támogatás kellett, Sorosnak, hogy minél több helyen legyen befolyása. Grúzia akkor, a 90-es évek elején még „mellékfront” volt. Oroszországban az „igazán megfelelő” Borisz Jelcin elnökölt, azonban Soros ennek ellenére támogatta Sevardnadzét. Már akkor megvoltak ugyanis azok a jelentések, amelyek kimutatták egy grúz–aze­ri olajsztráda esetleges jelentőségét. Ez megérte, hogy befektessen a projektbe.

Eduard Sevardnadze 1992-ben először a grúz államtanács és a parlament első embere lett, majd 1995-ben létrehozta az elnöki funkciót is. Természetesen arra is megválasztották. Közben Grúziában megjelent Soros Nyílt Társadalom Alapítványa. Lehetőségek, privilégiumok, meg ami még egy jó barátsággal együtt jár. A módszereket a sorozat korábbi számaiban már sokszor bemutattuk, a lényeg: Soros emberei beépültek a grúz társadalom minden rétegébe, az oktatástól a médiáig.

Aztán a „jó George” egyszer csak úgy döntött, vége a barátságnak. Az okokra csak következtetni lehet. Sevardnadze egy idő után rájött, hogy az amerikaiak átverik. Jelentős befektetés semmilyen formában sem jött, de szinte mindent vittek volna. Sorossal is hasonló volt a helyzet. A gazdaságot a privatizáció nem vitte előre, az emberek elégedetlenek lettek.

Sevardnadze ekkor állítólag kapott egy tanácsot tengerentúli barátjától: rendezze az oszét és abház konfliktust. Az egy remek, „hazafias” kártya. Dél-Oszétia és Abházia a Szovjetunió felbomlásakor vált ki Grúziából. Moszkva keze benne volt-e ebben? Jelcin idején senki sem tudta igazán, kinek és miben van benne a mancsa. Az biztos, hogy a két kis terület Oroszország stratégiai érdekszférája lett abban a pillanatban, ahogy Tbiliszi Amerika barátja lett. Sevardnadze katonákat küldött oda, a Kremlben azonban már Putyin volt az úr. A grúz elnök ekkor Moszkvával kezdett barátkozni.

Soros Miheil Szaakasvilivel. Az új grúz elnök beszámol tevékenységéről(Fotó: gruzinform.ge)

Soros ekkor határozhatott úgy, hogy a kellemest összehozza a hasznossal. Sevardnadzét nyilván lehetett volna még manipulálni, valószínűleg vissza is lehetett volna hozni a „sárgaköves útra”. De ott voltak a már említett szempontok. Egy: a nem megfelelő menedzsert le kell váltani. Kettő: volt már új jelöltje, Miheil Szaakasvili személyében. Három: Washington odaküldte nagykövetnek azt az embert, Richard Milest, akivel együttműködött már Belgrádban is. Azaz a Fehér Ház Sevardnadze bukása mellett döntött. Volt ebben a döntésben Sorosnak szerepe? Hol ért össze a közös érdek, hogy itt kell kipróbálni újra a színes forradalmak receptjét? Ma csak sejtjük, egyszer talán megtudjuk. Oroszországban pont 2003-ban csukta be alapítványát, így felszabadult némi tőke. De alighanem ez tényleg csak utolsó volt a szempontok között.


A rózsás forradalom

Grúziában abban a pillanatban leg­alább ezer, úgymond civil szervezet létezett. Egy 3,7 milliós ország esetében ez igen szép teljesítmény. Közülük a legjelentősebb a Giga Bokeria által alapított Szabadság Intézet volt. Az akkor 31 éves Bokeriának jó tanárai voltak, többek között Szrgya Popovics, a belgrádi Otpor „diákszervezet” egykori vezetője. Őt Soros már megpróbálta Fehéroroszország kapcsán bevetni, de ott nem járt sikerrel. Grúziában emeltek a téten: nem csak Popovicsot, hanem az Otpor tucatnyi „szakértőjét” hozatták a Kaukázusba, hogy egy háromnapos táborban több mint ezer embert képezzenek ki „békés demonstrációból”.

Mit jelent ez? Utak lezárását, állami intézmények blokádját és természetesen tüntetéseket. Mindennek egyfajta buli, „heppening” hangulatot adva, hogy minél több fiatal vegyen részt rajtuk. Létrehozták az Elég nevű ifjúsági viccpártot is, amely tréfás graffitikkel, plakátokkal ostromolta meg Tbiliszit. Magától értetődik, mindezt adományokból fedezték, ezekből félmillió dollárnyi érkezett hetek alatt „magánemberektől” és „civil” szervezetektől. Ez ma sem kis összeg, akkor Tbilisziben negyven-ötven belvárosi lakást lehetett volna ezért venni.

Kellett persze egy szervezet is, amelyik átveszi majd a hatalmat: ez lett Miheil Szaakasvili pártja. Ezen kívül már csak egy eddig politikával alig foglalkozó kereskedelmi tévécsatornára és egy jelképre, a rózsára volt szükség.

2003. november 2-án parlamenti választásokat tartottak Grúziában. Csaltak rajtuk, hogy Sevardnadze pártja nyerjen? Ahogy Szrgya Popovics fogalmazott már Fehéroroszország kapcsán is: ez teljesen mindegy, ha nem mi nyerünk, csaltak, jöhetnek a tüntetések. Ráadásul a Legfelsőbb Bíróság új elnöke és az amerikai megfigyelők is azt mondták, hogy ezek nem voltak tiszta választások. Soros elégedett lehetett, hiszen a bírók továbbképzésével foglalkozó civil szervezete megtérítette a befektetést.

Richard Miles amerikai nagykövet. Véletlenül ott volt Belgrádban Milosevics megbuktatásakor, aztán feltűnt Tbilisziben is (Fotó: ru.sputnik.k)

November 3-án Tbilisziben elkezdődött a fentebb említett táborban megszerzett tanulmányok hasznosítása. Sevardnadzét többen biztatták, lépjen fel határozottan, de Richard Miles amerikai nagykövet nyugtatgatta, hogy minden rendben lesz. Mondta, hogy bármilyen „erőszakot” a nyugati közvélemény nem értene meg és nem tolerálna. Eközben Soros tévécsatornája, a Rustavi-2 a rendőrség brutalitásáról sugárzott képeket Grúziában, és ezeket vette át a nyugati média is. Miles aztán megint meglátogatta Sevardnadzét, és közölte, a demokrácia érdekében le kell mondania. A grúz elnök az egész történetet röviden foglalta össze ezután: „Nem gondoltam volna, hogy a barátaim így elárulnak!” A rózsás „forradalom” húsz napig tartott, utána Sevardnadze lemondott.


Barátom, Misa

„Misa, Misa!” – skandálta a tömeg ezekben a novemberi napokban, Szaa­kasvili győzelmét követelve. Miheil Szaakasvili külsőleg a grúz férfiideál megtestesítője volt: karakán, erős, aki nyilvánosan sem idegenkedik a nőktől és az italtól. S ez igaz is volt, viszont ahhoz, hogy grúz elnök legyen Sevardnadze után, egy másik karriert is be kellett futnia.

Szaakasvili életrajzában több érdekes elem van. Saját bevallása szerint egyetemi évei alatt kizárták a Komszomolból – a szovjet KISZ-ből – ellenzéki irodalom terjesztéséért. Ehhez képest utána kötelező katonai szolgálatát a KGB alá tartozó határőrségnél töltötte – éppen a magyar határnál, a kárpátaljai Csapon. Az egyetemet amúgy végül elvégezte Kijevben. De hagyjuk a korai éveket, nézzük, mi történt ezután.

Sevardnadze visszatértekor ő is hirtelen megjelenik Tbilisziben. Gyors karriert fut be, a Grúz Államtanácsnál dolgozik, ahol emberi jogi kérdésekkel foglalkozik. Ezt a programot Soros György egyik alapítványa szponzorálja. Ezután az Egyesült Államok Külügyminisztériuma Edmund S. Muskie ösztöndíjprogramja segítségével posztgraduális tanulmányokat folytat. Tengerentúli tanulmányai után rövid ideig a New York-i Patterson Belknap Webb & Tyler jogi iroda munkatársa. Aztán megint Tbilisziben találjuk, parlamenti képviselő, majd Grúzia képviselője Brüsszelben. Később szakít Sevardnadzéval, önálló pártot alapít. Egy évvel a rózsás forradalom előtt megkapja a Nyílt Társadalom Alapítvány kitüntetését. Soros barátomnak, Misának becézi.

Grúziában 2004. január 4-én tartanak elnökválasztásokat. Szaakasvili 96,27 százalékot kap. A nyugati megfigyelők lelkesen ünneplik a választások tisztaságát. Szaakasvili 2008 augusztusában újabb megrendelést kap barátjától: teszteljük háborúval Oroszországot, induljunk újra neki Dél-Oszétiának és Abháziának. „Misa, a darling” nem sokat tétovázik.

(Folytatjuk)

Máté T. Gyula