A 2007-es ukrán parlamenti választást újra a narancsos pártok nyerik. Julija Timosenko lesz a miniszterelnök, az elnök pedig „harcostársa”, Viktor Juscsenko. Soros György hazajár Kijevbe, és ki tudja, miért, hirtelen összeomlik az ukrán nemzeti fizetőeszköz árfolyama. Utána IMF-küldöttség érkezik az országba segítséget nyújtani. Tagjai között van Bokros Lajos is.

Soros György Viktor Juscsenkóval 2005-ben. Az ukrán elnök „technikai segítséget” kér a milliárdostól (Fotó: podrobnosti.ua)

A narancsos választási siker után alig egy évvel egy érdekes pár ebédel együtt egy Kijev melletti étteremben. Julija Timosenko kormányfő és Soros György. Később, amikor a találkozó nyilvánosságra kerül, Timosenko azt mondja, hogy nem miniszterelnöki minőségében volt ott. Aztán a dolog egyre kínosabb, amikor a menüről is kiszivárognak részletek. Ne valamilyen ukrán nemzeti különlegességre, netán valamilyen pazar tengeri luxustermékre gondoljanak. Az ukrán pénzügyi rendszer átalakításának kérdései kerültek terítékre. Timosenko közli azt is, hogy – természetesen nem mint miniszterelnök, hanem mint magánember – megfogadja azokat a tanácsokat, amelyeket Soros adott.

Aztán rövidesen átfogó pénzügyi támadás éri az ukrán nemzeti fizetőeszközt, a hrivnyát. A módszer kísértetiesen hasonlít arra, mint amikor az amerikai milliárdos a fontot támadta. Azt aligha lehet pontosan felmérni, hogy az árfolyam­játszmán ki mennyit keresett. Azt inkább, hogy emberek tízmillióinak a megtakarításai csökkentek hirtelen töredékükre. Természetesen az ukrán költségvetés is érintett, a fizetések, nyugdíjak késnek, ha egyáltalán megérkeznek.

Julija Timosenko és Viktor Janukovics. Gyűlölték egymást (Fotó: uiamp.org.ua)

Az ügy Timosenko szövetségesénél, Viktor Juscsenko elnöknél is kiveri a biztosítékot. Akkori kijevi hírek szerint persze inkább azért, mert kihagyták a buliból. Pedig ő is híresen jóban volt Sorossal, 2005-ben bevallottan „technikai támogatást” kér az oligarchától. Ebben az ügyben kivételesen Soros is megszólalt, azt mondta, hogy ő nem avatkozott be az ország belügyeibe, csak segítséget nyújtott a demokratikus folyamatok kiteljesedéséhez.

Igaz, személyes támadás éri, az elnöki titkárság egyik vezetője az ügyészségen mégis arról beszél, hogy „itt mindenen Soros kézjegye érezhető”. Igor Puskin vizsgálatot követel az Ukrajnában megjelent „nemzetközi spekulánsokkal” szemben. Soroson és Timosenkón kívül megnevezi Grigorij Nyemirja miniszterelnök-helyettest is, mint a projekt konkrét kezdeményezőjét. Nyemirját Timosenko „személyes külügyminisztereként” tartják számon Kijevben, aki az asszony európai uniós és tengerentúli ügyeit intézi.

A botrány nyilvánvaló, a politikai válság sem kétséges, az újságok hosszan cikkeznek a történetről, újabb neveket és kapcsolatokat tárnak fel – aztán nem történik semmi.

Bokros Lajos az IMF-küldöttséggel érkezett Kijevbe. Aligha volt kétséges, hogy a „legnagyobb magyar” érdekeit képviseli (Fotó: pestisracok.hu)

Helyette érkezik 2009-ben egy IMF-küldöttség. A hivatalos közlemény szerint az „ukrán állami költségvetés hiányával kapcsolatos kérdésekről” tárgyaltak. A küldöttségben ott van Bokros Lajos, a szervezet tanácsadójaként. Ő néhány hónapja a legnagyobb magyarnak nevezte Sorost… Az IMF képviselői a megbeszélés során „sajnálatuknak adtak hangot” azzal kapcsolatban, hogy az ukrán pénzügyminisztériumnak nincs határozott álláspontja a bankszektor problémáinak megoldását illetően. De ebben tanácsot adnak, jön az újabb hitel is – természetesen más feltételekkel.

Bokrosék egyébként tárgyalnak Mikola Azarovval is, aki akkor az ukrán parlament pénzügyi és banki bizottságának elnöke. Ellenzéki politikus, a donyecki ipari lobbit képviselő Régiók Pártjának egyik vezetője. Később miniszterelnök, nagy szerepe van abban, hogy 2013-14-ben a nemzetközi köztudatba is bekerült Majdanon – ami egyébként egyszerűen teret jelent ukránul – a hatalom feltűnően tehetetlen legyen. Annyira, hogy vér folyjék. De ez még akkor a jövő, habár – mai szemmel visszanézve – aligha véletlen.

Azarov azért érdekes Bokroséknak, mert 2009-ben már könnyen felmérhető, hogy a 2010-es választásokon az ellenzéki Viktor Janukovics fog nyerni. Kapcsolatokat kell keresni előre. Janukovics nyer is, a választók közel ötven százaléka szavaz rá. Ellenfele Julija Timosenko. Nem kedvelik egymást, sőt talán a gyűlölet szó se túlzás. Ennek okait az ukrán politikai és bulvársajtó eltérően írja le.

A lényeg, hogy Janukovics mindössze egy évet vár, és letartóztatja Timosenkót. Logikusan az merülne fel, hogy a cikk elején említett ügy az oka. De nem, ezzel Ukrajnában már nem foglalkoznak. Egy mondvacsinált ürügyet találnak, a Timosenko által az oroszokkal kötött gázszerződést. Innen van a „gázhercegnő” becenév. Tizenegy évre ítélik. A történet még az asszony ellenfelei számára sem tűnik megalapozottnak. Egyfelől maga Janukovics is áldását adta már miniszterelnöksége idején egy hasonló szerződésre. Másfelől egy oroszbarátnak tartott, zömében az orosz anyanyelvűek szavazataira számító politikus miért pont ezt találja megfelelő vádnak?

Vlagyimir Putyin állítólag lakonikus egyszerűséggel fogadta a hírt: Janukovics egy idióta. A történetnek több forrása van, némileg el is térnek egymástól abban, hogy az orosz elnök pontosan milyen kifejezést használt ukrán kollégája szellemi képességeire. De ez aligha változtat a lényegen.

Janukovics pártja 2012-ben még megnyeri a parlamenti választásokat, de szembetűnően fogy az elnök körül a levegő. 2013-ban hoz egy furcsa döntést arról, hogy Ukrajna mégsem írja alá az Európai Unióval való társulási szerződést. Helyette inkább Moszkvához közeledik, tőle kapna hitelt. A hírt nem tudják értelmesen kommunikálni. Mai ukrajnai közvélemény-kutatások szerint a társadalom továbbra is megosztott abban a kérdésben, hogy mi lett volna a helyes döntés. És ez annak fényében érdekes, hogy a két keleti, oroszlakta megye kivált.

Kijevben tüntetések kezdődnek, amelyek először jelentéktelennek látszanak. Pár száz ember koncertezik vagy sátorozik? Ettől azért nem kell komolyabban megijedni. Aztán a dolog valahogy mégiscsak megváltozik. A korábban már leírt Soros-technológia működni kezd. A „majdani forradalom” kiszabadítja Ti­mo­senkót. Janukovics Oroszországba menekül. Moszkvában Putyin nem hajlandó fogadni. Ma egy kisvárosban él.

(folytatjuk)