Magyarország közbiztonságának kiegyensúlyozását nevezte céljának országos rendőrfőkapitány-jelölti meghallgatásán Balogh János az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt szerdán.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Kocsis Máté, a testület fideszes elnöke az ülés elején ismertette Pintér Sándor belügyminiszter testülethez eljuttatott levelét. E szerint a belügyminiszter május 31-ei hatállyal kezdeményezte Papp Károly országos rendőrfőkapitány beosztásából történő felmentését. Egyúttal javaslatot tett Balogh János rendőrfőkapitány-jelölti meghallgatására. Az új főkapitányt június elsejei hatállyal nevezhetik ki.

Balogh János rendőr vezérőrnagy a meghallgatásán azt mondta: részben könnyű helyzetben van, mert egy kiegyensúlyozott és társadalmilag, szakmailag jó helyzetben lévő, jó megítélésű rendőrséget vehet át. Emiatt viszont nehéz helyzetben is van, mert – mint mondta – úgy tartják, „egy jól elkészített művet viszonylag könnyű elrontani”. A rendőrfőkapitány-jelölt bízik a rendőrség munkatársaiban, az együttműködésben – ennek során a rendészeti bizottságban -, továbbá a sajtóval is korrekt viszonyt kíván kialakítani.

Balogh János kitért arra is, a közszolgálatban, a hivatásos állományban dolgozóknak küzdeniük kell a közjóért. Legfontosabb szakmai hitvallásaként azt emelte ki: szeretné a rendet fenntartani, nem szeretne rendet csinálni.

Demeter Márta, a testület LMP-s alelnöke a jelölttől azt kérdezte: készül-e szervezeti átalakításra. Erre válaszolva Balogh János azt mondta: sem személyi, sem szervezeti átalakítást nem tervez.

A túlszolgálatra, túlórákra vonatkozó kérdésre azt mondta: a túlmunka örök feszítő kérdés. Megjegyezte, azt az ideális állapotot, amikor nincs szükség túlmunkára, úgy érhetnék el, ha megnégyszereznék a rendőrség létszámát. Ez viszont – a vezérőrnagy szerint – sem költségvetési, sem szakmai szempontból nem támogatható. A rendőrfőkapitány-jelölt a túlmunkát hasznosnak tartja.

Ugyancsak kérdésre reflektálva azt is elmondta, az új életpályamodell és az új szolgálati törvény bevezetésével mérséklődött a rendőrségtől távozók, és nőtt a belépők száma. Megjegyezte, hogy a parancsnoksága alá tartozó Készenléti Rendőrség állománya kétezerről csaknem kilencezerre bővült.

Vadai Ágnes, a bizottság DK-s alelnöke többek között a migrációs helyzetről kérdezte Balogh Jánost.

Erre válaszolva a rendőrfőkapitány-jelölt leszögezte: az illegális migráció nem szűnt meg. Az, hogy az illegális migrációs teher ekkora az országon, az elsősorban annak köszönhető, hogy a szerb-magyar és a horvát-magyar szakaszt erősen és határozottan védik technikai és személyi állománnyal. Ennek kapcsán azt is elmondta, valamennyi határszakaszt megerősítik, hogy a nyári időszakban elkerülhetőek legyenek a nagyobb torlódások.

A jobbikos Varga-Damm Andrea azt is megkérdezte, nincs-e tervben a határőrség visszaállítása. Erre válaszolva Balogh János azt mondta: nincs, és azt nem is látná indokoltnak, mert úgy véli, a magyar határok jelenleg védettek, a rendőrök hatékonyan felügyelik.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ezt megerősítve elmondta: sem önálló határőrség, sem önkormányzati rendőrség felállítása nincs napirenden.
    Az államtitkár a jelöltről azt mondta: Balogh János „tapasztalt rendőr, sikeres rendőri vezető”, pályája során olyan tapasztalatokat szerzett, amelyek alkalmassá teszik a rendőrfőkapitányi posztra, ezért arra kérte a testületet, támogassák a rendőr vezérőrnagy kinevezését.

Kontrát Károly kiemelte továbbá: az ország biztonsága a legfontosabb közösségi érték, „a magyar kormány számára a magyar emberek biztonsága a legfontosabb”. Az elmúlt évek intézkedései nyomán Magyarország egy biztonságos ország lett – szögezte le.

Az államtitkár elmondása szerint a rendőrségi létszámkérdést megoldották, új életpályaprogramot indítottak el, megkezdődtek az illetményemelések. Ezzel együtt jelentősen csökkent – különösen a közterületen elkövetett – bűncselekmények száma. A rendőrség megítélése kedvezőbb lett, visszanyerte a magyar emberek tiszteletét – értékelt az államtitkár.

Papp Károly jelenlegi országos rendőrfőkapitány elmondta: Balogh Jánost több mint 27 éve ismeri. Ezalatt több helyen dolgoztak közösen, elsőként a soproni rendőrkapitányságon, az elmúlt években műveleti rendőr-főkapitányi helyetteseként dolgozott.

Mint azt Papp Károly ismertette: Balogh János önéletrajza szerint tanulmányait 1990-ben a Kossuth Lajos Katonai Főiskola gépesített lövész- és harcjármű-üzemeltető szakán kezdte. 1995-ben végzett a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán. Rendőri pályáját a soproni rendőrkapitányságon kezdte nyomozóként. 2012 óta a Készenléti Rendőrség parancsnoka, egyben országos rendőrfőkapitány-helyettes; 2015 júliusa óta a műveleti rendőrfőkapitány-helyettesi posztot tölti be.

Pályája során Balogh János számos elismerésben részesült.

Papp Károly szerint helyettese alkalmas a poszt betöltésére, ezért kérte a bizottság támogatását.

Vadai Ágnes rákérdezett arra is, hogy a távozó rendőrfőkapitány milyen posztot tölt be a jövőben.

Erre válaszolva maga Papp Károly elmondta: a BM-en belül létrejövő közbiztonsági főigazgatóságot vezeti majd a jövőben. Azt is elmondta: a BM-en belül nem lesz rendészeti államtitkári poszt.

Balogh János országos rendőr-főkapitányi kinevezését az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága 7 igen, 2 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül támogatta.