Az Echo TV Napi Aktuális című műsorának Hajnal Miklós volt az egyik vendége hétfőn. A Momentum Mozgalom elnökségi tagját Velkovics Vilmos műsorvezető a szombati tüntetésen elhangzó javaslat kapcsán kérdezte, amely szerint az ellenzéki pártok közös EP-listát állítanának.

Képernyőfotó: Echo TV

Képernyőfotó: Echo TV

A politikus nem kívánt válaszolni a kérdésre, helyette hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy „nem tiszták”, és papírlapon belengette az egyik kamerába a „valóságot”, azaz a kampányelszámolásukat. A jószívű politikus még egy másolatpéldányt is otthagyott a televízió számára.

Hajnal elmondta, hogy az elszámolást hónapokkal ezelőtt elküldték az Állami Számvevőszéknek, hétfőn, a beszélgetés napján pedig a honlapjukra is feltették. A politikus ezután saját témáját is elterelte és kijelentette, hogy legközelebb akkor hajlandó befáradni a stúdióba, ha Mészáros Lőrincről kérdezik.

Ezek után a műsorvezető hiába marasztalta Hajnalt, ő elmenekült a kérdések elől, így végre a valódi valóságot is láthatták a nézők. A megfutamodás után bejátszott összeállításból ugyanis az derült ki, hogy a Momentum nem küldte el időben az adófizetők 508 millió forintjával való elszámolást az ÁSZ felé. Június 8-áig kellett volna elküldeniük, ezt azonban csak július 30-án tették meg.