A csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba és tíz társa ellen indult büntetőügyben védők kizárásáról döntött a Fővárosi Törvényszék; a Quaestor-ügyben csaknem ötven tárgyalási napot tűztek ki az év végéig.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A törvényszék hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény értelmében nem lehet védő az, aki az ügyben tanúként érintett személy segítőjeként vesz vagy vett részt. A tanú segítője az – folytatták -, aki a tanú érdekében jár el, feladata a tanú jogainak és jogos érdekeinek képviselete, illetve jogai gyakorlásának vagy kötelezettségei teljesítésének elősegítése.

Közölték: a törvényszék hivatalból észlelte, hogy a büntetőügy három vádlottja esetében védőjük a nyomozás során tanúként kihallgatott személy segítőjeként, tehát a tanú érdekében eljáró ügyvédként vett részt, ezért arról határozott, hogy ezeket a védőket zárják ki a büntetőügyből.

A bíróság döntése egy védőnél véglegessé vált, míg ketten fellebbezést terjesztettek elő, így esetükben a végleges döntést a Fővárosi Ítélőtábla hozza meg.

A táblabíróság döntése után „e bonyolult pénzügyi és informatikai kérdéseket felvető ügyben” a bizonyítási eljárás az ügyészség által júniusban benyújtott újabb vádirat által érintett vádlottak kihallgatásával, később pedig tanúkihallgatásokkal és szakértői meghallgatással folytatódik – tudatták.

Az eddig tartott több mint száz tárgyalási nap után a szeptember 3. és december 21. közötti időszakra csaknem ötven újabb tárgyalási napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék.

A Fővárosi Főügyészség Tarsoly Csabát és tíz társát korábban különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg; öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rótt a 11 vádlott terhére.

A Fővárosi Főügyészség május 31-én közölte az MTI-vel, hogy bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt nyolc emberrel szemben nyújt be újabb vádiratot a Quaestor-ügyben szereplő vádlottak közül. A vádirat lényege szerint Tarsoly Csaba és társai a mintegy 47 társaságból álló Quaestor-csoport működtetésének keretében, 2007-től olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek elsődleges célja a befektetők pénzének, értékpapírjainak eltulajdonítása volt. A bűnszervezet működése során 2009-ben és 2010-ben az úgynevezett Quaestor Kurázsi befektetési jegyek értékesítése révén a vád szerint összesen 2,2 milliárd forintot meghaladó bevételt tulajdonítottak el jogtalanul.