Fotó: MTI/EPA, illusztráció

A magyar kormány továbbra is nyitott tárgyalni a Egyesült Államok szövetségi kormányával és készen áll bármilyen egyeztetésre a Közép-Európai Egyetemmel (CEU) – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Tata Consultancy Services sajtótájékoztatóját követően kedden Budapesten.

Hozzátette, a múlt héten Magyarországon járt az amerikai külügyminisztérium egyik helyettes államtitkára, aki azt az álláspontot közvetítette, hogy az Egyesült Államok nem kíván beavatkozni a CEU jövőjét illető tárgyalásokba. Ezt egyelőre magasabb szintről még nem erősítette meg senki – jegyezte meg.    

Elmondta, a kormány arra törekszik, hogy mindenki egyenlő versenyfeltételekkel és jogi feltételekkel tehesse a dolgát a felsőoktatásban, a nemzeti jogszabályok tiszteletben tartásával. A tárgyalásokra múlt héten kijelölt helyettes államtitkárnak, Altusz Kristófnak is az a dolga, hogy lefolytassa az ehhez szükséges tárgyalásokat – tette hozzá. Remélik, hogy a tárgyalóasztal másik oldalán is ül majd valaki – jegyezte meg.

A miniszter hangsúlyozta, nem csak a CEU-val kell foglalkozni ebben az ügyben, több mint 20 külföldi egyetem van Magyarországon.

MTI