Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök csak a Magyarországot és a magyar társadalmat feszítő súlyos problémákról nem beszélt Tusványoson.

Fotó: MTI, archív

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a kormányfő szombati beszédében nem beszélt az egészségügy katasztrofális helyzetéről, a gazdaságot feszítő munkaerőhiányról, a több százezer fiatalról, aki megélhetési problémák miatt dolgozik külföldön.

Orbán Viktor nem beszélt a gyermekek és az ország jövőjét meghatározó szétvert oktatási rendszerről sem, illetve arról sem mondott semmit, hogyan lopták szét Magyarországot, hogyan gazdagodtak fideszes politikusok, azok családtagjai, valamint a hozzájuk kötődő gazdasági emberek – sorolta a képviselő azt, amiket hiányolt a miniszterelnöki beszédből.

Szerinte a korrupció pókhálóként szövi át Magyarországot, az állami szférát, a közepén pedig Orbán Viktor ül, aki az egészet irányítja.

Bangóné Borbély Ildikó hiányolta azt is, hogy nem esett szó a gyermekszegénységről, a kirekesztett százezrekről a beszédben.

Véleménye szerint a szolidaritás teszi erőssé és büszkévé Magyarországot és nem a gyűlöletkeltés, az ellenségkeresés, a szegények és a rászorulók megbélyegzése, ami ma Orbán Viktor politikája.

Kitért arra, hogy az MSZP százszázalékosan támogatja és szolidáris a hétfői BKK elleni tüntetéssel. Felháborító, amikor egy fiatalt a rendőrség azért vezet elő, mert egy óriási problémára felhívta a figyelmet – tette hozzá.

MTI