Európának kötelessége segíteni a szíriai keresztényeken – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem üldözött keresztényekről szóló konferenciasorozata keretében mondott köszöntőjében.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Rétvári Bence – Jean-Clément Jeanbart aleppói görögkatolikus érsek előadása előtt – rámutatott: a szíriai keresztényeket üldözik hitük és európaiságuk miatt. Száz éve még Aleppó 20-30 százaléka volt keresztény, ma már csak 10 százalék.
    
Az elmúlt években mintegy félmillió kereszténynek kellett az Iszlám Állam elől menekülve elhagynia szülőföldjét. Eközben a bevándorlás Európában politikai és társadalmi problémákat eredményez, lassítja a gazdasági növekedést és az életszínvonalat, sokkolja a társadalmakat – mutatott rá.
    
A magyar kormány szerint nem nagy, átláthatatlan nemzetközi szervezeteken, hanem a helyi egyházakon, közösségeken keresztül kell segíteni. Ez működhet, nem a kvóták – hangsúlyozta a KDNP-s politikus.
    
Rétvári Bence azt mondta, nem minket kell integrálni, hanem nekünk kell integrálni. A cél nem az európai életforma feladása, hanem annak megőrzése – fűzte hozzá.
    
Az aleppói érsekről szólva az államtitkár elmondta: a város ostromakor sem hagyta magukra a híveket, vállalva az életveszélyt, vizet, ételt osztott a rászorulóknak.
    
Jean-Clément Jeanbart előadásában beszélt arról, hogy a 7000 éves, egykor virágzó város, több mint fél évtizede katasztrófa sújtotta terület, ártatlanok szenvednek az értelmetlen erőszaktól, az országot szétszaggatták. A keresztények számára a legfontosabb, hogy helyreálljon a béke, és fennmaradhasson a kereszténység ott, ahol évezredekkel ezelőtt létrejött.
    
Aleppó érseke szerint Szíria egy eltervezett akciósorozat áldozata. Ami történt, nem az ottani lakosság műve, hanem egy pusztító hadjárat. Törökország beavatkozásával a helyzet sokkal veszélyesebbé vált, a nyugat pedig gazdasági előnyökért eladta a Közel-Keletet teokratikus államoknak.
    
Jean-Clément Jeanbart arra figyelmeztetett, hogy míg Európában meggyőződésük szerint élhetnek az emberek, addig ott, ahol a fundamentalista iszlám hívei kerülnek többségbe, mindig ők lesznek az elsők.
    
Az érsek hozzátette: fundamentalista muszlimoktól hallotta, hogy stratégiájuk a nagyobb népszaporulat révén többségbe kerülni.
    
Félek, sokan nem tudják, hogy az iszlám fundamentalisták nem hisznek a demokráciában. Hitük azt diktálja, hogy egymást részesítsék előnyben, függetlenül attól, kinek van igaza. Ezzel szemben van szükség egyfajta pozitív világiasságra, hogy otthon érezhesse magát keresztény és muszlim egyaránt. Az együttélés azt jelenti: élni és élni hagyni – fejtette ki az érsek.
    
Jean-Clément Jeanbart aleppói görögkatolikus érsek azt kérte, Európa abban segítsen, hogy a szíriai keresztények a saját hazájukban tudjanak maradni.

(MTI)