A szolidaritás legfőbb fokmérője az Európai Unió szabályainak maradéktalan betartása – jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő Brüsszelben nemzetközi sajtótájékoztatóján hétfőn.

Fotó: Demokrata, archív

Kovács Zoltán hangsúlyozta, Magyarország közel két éve képviselt álláspontjával – a határok szigorú védelmével – mára a legtöbb uniós tagország egyetért.

Magyarország eurómilliókat költött Szerbiával közös határának védelmére, amivel a magyarok Európa védelmét biztosítják. Ezért Magyarország szégyenkezés helyett büszke lehet arra, hogy határvédelmének megerősítésével Európa más országaival vállal szolidaritást, és úgy gondolja: ez az egyetlen módja annak, hogy az illegális bevándorlók Európa területére lépjenek- mondta a kormányszóvivő.

Kijelentette: „Magyarország nem szereti a kerítéseket”, de ez az egyetlen módja az ország határrainak ellenőrzésére. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, Magyarország nem hagy egyedül egyetlen bajban lévő uniós tagállamot sem, hiszen magyar katonák és rendőrök több helyszínen is részt vettek és részt vesznek más tagállamok, vagy szövetséges országok határvédelmében.

A tagországok elszánt, gyors cselekvése és együttműködése hatékonyabb lehet, mint a migrációs problémára adott közös európai megközelítés és intézkedések – tette hozzá.

A kormányszóvivő leszögezte, Magyarország betartja az uniós szabályokat, ugyanakkor a migránsok kötelező kvóták szerinti elosztásának tervét – különösen visszamenőleges hatállyal – Budapest továbbra is elutasítja.

Hangsúlyozta, téves azt gondolni, hogy Budapest szembehelyezkedne az Európai Unióval. Minden kritika, amelyet Magyarország az uniós intézményekkel szemben megfogalmaz, Európa érdekében fogalmaz meg.

Budapest például az Európai Unió működésére adott válaszként értékeli Nagy-Britannia elhatározott kilépését az unióból. Hozzátette: a világ változóban van. Európa jövőjét az határozza meg, hogyan tud ezekre a változásokra válaszolni, hogyan tudja megújítani önmagát.

Magyarország szorosan az Európai Unió, egy erős Európa mellett áll és hisz abban, hogy Európa ereje a tagállamok erejében rejlik – fogalmazott Kovács Zoltán.

MTI