Deák Dániel politológus szerint a fővárosi és a vidéki tiltakozások is „egyértelműen kudarcosak voltak” szombaton.

Salgótarjánban is tiltakozunk a rabszolgatörvény ellen.

Gepostet von Gurmai Zita am Freitag, 18. Januar 2019

A Figyelő főmunkatársa az M1 aktuális csatorna esti műsorában azt mondta, nem valósult meg Budapest meghirdetett blokádja: a demonstrációkon a csúcsponton is csupán pár százan vettek részt.

A tiltakozásnak nem volt ereje, a decemberi lendület kifulladt – jelentette ki Deák Dániel.

A szombati tüntetéseket szakszervezetek hirdették meg. Egyes szakszervezeti vezetők próbáltak ellenzéki politikusokként viselkedni, ennek azonban „nem ültek fel” a szakszervezeti tagok. Hiába harangoztak be némelyek országos sztrájkot, nem valószínű, hogy ez megvalósul – vélekedett a Figyelő főmunkatársa.