Lázár János a következő négy év legfontosabb feladatának a hódmezővásárhelyi és makói emberek képviseletét tartja. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hódmezővásárhelyen és térségében hallgatható Rádió 7 Napraforgó című műsorában beszélt erről pénteken.
 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A politikus elmondta, a következő négy évet a választókerületének fogja szentelni, hozzátéve: emellé országos politikai feladatot vállalni nagyon nehéz.
    
Az esetleges kormányzati szerepvállalására vonatkozó kérdésre közölte, 2014-ben a Miniszterelnökség vezetésére kapott felhatalmazást. Mint mondta, ezt a munkát elvégezte, és ebben a formában be is fejezte, ezt szeptemberben már jelezte is a miniszterelnöknek.
    
Közölte, Orbán Viktor hétfőre kérette magához. Úgy fogalmazott, „a jövőt illetően kettőn áll a vásár”, a miniszterelnök korlátlan felhatalmazással rendelkezik a kormány struktúrájának kialakítására és azok kiválasztására is, akikkel együtt kíván dolgozni.
    
„A kormányon kívül, sőt Budapesten kívül is van élet” – mondta Lázár János. Hozzátette: az országos politikában, akár az első vonalban is sokan vannak, akik képtelenek voltak ezt tudomásul venni.
    
A Csongrád megyei 4-es számú, hódmezővásárhelyi és makói központú választókörzetben a szavazatok csaknem 52 százalékát elnyerő politikus hangsúlyozta, helyben az együttműködésre kell törekedni, nem a szembenállásra. Elmondta, már találkozott és konstruktív beszélgetést folytatott két kihívójával a jobbikos Kiss Attilával, és az MSZP-Párbeszéd jelöltjével, Rója Istvánnal. A jövő héten egyeztet Algyő független polgármesterével, Molnár Áronnal, akivel az utóbbi időszakban nem mindenben értett egyet, és kész a kapcsolat rendezésére Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármesterrel is.
    
A politikus közölte, ehhez azonban „egy mondatot vár a kampányban elhangzottak okán”. A városnak arra van szüksége, hogy megválasztott képviselői együttműködjenek egymással – hangsúlyozta Lázár János.

(MTI)