Orbán Viktor miniszterelnök utasította a belügyminisztert, hogy a jobbikos Zagyva György Gyula gyalázatos antiszemita fenyegetőzése kapcsán a törvény teljes szigorával lépjen fel – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel, Hollik István KDNP-s képviselő ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatója után.

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Hangsúlyozta, Orbán Viktor az Országgyűlésben több alkalommal is kifejtette, hogy Magyarországon az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia van.
    
Kormánypártok: nem maradhat következmények nélkül a Jobbik antiszemita botránya

Nem maradhat következmények nélkül a Jobbik antiszemita botránya – jelentette ki a kormánypártok nevében Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján.

Hollik István elmondta, sajtóhírek szerint Zagyva György Gyula, a Jobbik volt képviselője, „kampányarca” az egyik bírálóját és családját halálosan megfenyegette és többször lezsidózta írásban és telefonon keresztül is.
    
A KDNP-s képviselő szerint felháborító, ami történt, nem volt még példa a magyar politika történetében ilyen durva antiszemita megnyilvánulásra, ezért a kormánynak állást kell foglalnia az ügyben.
    
Hangsúlyozta, hogy 2010 óta zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, zsidózni, őket fenyegetni nemcsak megengedhetetlen, hanem bűncselekmény is. Ami történt, az nem maradhat következmények nélkül – hangoztatta, hozzátéve: arra kérik a rendőrséget, hogy a leghatározottabban járjon el az ügyben és vizsgálja ki a történeteket. A kormánynak pedig szerintük állást kell foglalnia.
    
Kérdésre válaszolva Hollik István elmondta, véleménye szerint bűncselekmény történt, és a kormánynak el kell utasítania azt, ami történt.

MTI