Nincs tehetségtelen ember, csak tehetségtelen politika van, amelyik nem képes olyan helyzeteket teremteni, hogy kibontakozhasson a tehetség – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. 

Fotó: mti, archív, illusztráció

Lezsák Sándor az Országházban megtartott, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által szervezett családi napon kiemelte: minden gyermekben ott szunnyad valamilyen képesség, a család, a pedagógusok és a politika felelőssége, hogy előhívja.
    
Az előhívott képesség sikerélményt ad, és ez „javítja a Kárpát-medence magyarságának állapotát”. Az elmúlt 25-30 évben erősen romlott a magyarság idegrendszere, de a nemzetpolitikai törekvés és az ehhez biztosított „kormányzati hátszél” gyógyír ennek az idegrendszernek.
    
Az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: a kormány nemzetpolitikájának alapelve, hogy „amit nem jól csinálunk, azt ki kell javítani, amit jól csinálunk, azt lehet még jobban csinálni”.
    
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár előadásában kiemelte: 1981-től minden évben többen halnak meg, mint ahányan születnek. Mindenki tehet azért, hogy ez a folyamat megálljon, sőt megforduljon. Nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat – vélekedett.
    
Kifejtette: jelenleg Magyarországon „a házasság intézménye a reneszánszát éli”, egyre többen döntenek úgy, hogy összekötik az életüket. A fiatalok jelentős többsége házasságban képzeli el az életét, vagyis a házasság „nem ment ki a divatból” – jelentette ki.
    
Az államtitkár azt mondta: a kormány nem támogatja az individualista megközelítést, azt, hogy mindig az egyént kell középpontba helyezni, ehelyett a közösségekre kell fókuszálni, így a családra, a helyi közösségekre, a nemzetre. Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek a közösségi haszon maximalizálásához járulnak hozzá – magyarázta. Hozzátette: az a fontos, hogy az emberek merjék elhinni, hogy számíthatnak a kormány támogatására a családalapításban, a családok boldogulásában.
    
Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszédében arra hívta fel a figyelmet: a családok a magyar nemzet alapját és tartópilléreit jelentik, az identitás megőrzésében és az anyanyelv megtartásában a legnagyobb szerepet vállalják.
    
Az elmúlt csaknem hét évben gyökeres fordulatot hajtottak végre a nemzetpolitikában – emelte ki Szilágyi Péter. Hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb figyelmet fordítanak a határon túli magyarságra, ez abban is megmutatkozik, hogy minden évben növelik a támogatásukra fordítható összeget.
    
Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke köszöntőjében kiemelte: a családi nap és a Családban élni és magyarnak maradni a szülőföldön konferenciát azért rendezték meg, hogy megismerhessék a határon túli családszervezetek problémáit, és segítsék a megoldások közös keresését.

MTI