A Magyar Liberális Párt egy olyan felelős drogstratégia kialakítását várja el a kormánytól, ami az elrettentés helyett a felvilágosításra, a megelőzésre helyezi a hangsúlyt.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Liberálisok ifjúsági szervezetének (LiFT) elnöke budapesti sajtótájékoztatóján fellépést sürgetett az úgynevezett dizájner drogok ellen, egyben kérte a kannabisztermékek legalizálását.
    
Sermer Ádám úgy fogalmazott, hogy elindult a fesztiválszezon és „sajnos nagyon úgy tűnik”, hogy ezzel együtt elindult a „razziaszezon” is. Az ügyvivő, aki elítélte a fővárosi Auróra Közösségi Házban tartott közelmúltbeli razziát, azt mondta, hogy amikor fiatalok százezreit veszélyeztetik a dizájner drogok, akkor nem szabadna a hatóságokat arra használni, hogy azok ellen indítsanak eljárást, akik „egy gyógynövényt rekreációs vagy gyógyászati felhasználás miatt, csekély mennyiségben” tartanak maguknál. Ezek a razziák általában hatástalanok azok ellen, aki kemény drogokat árusítanak a fesztiválokon, miközben a szórakozni vágyó fiatalokat olyan eljárások alá vonják, amelyek tönkretehetik a rendezvények hangulatát – értékelte. 
    
Jelezte: levélben érdeklődnek az országos rendőrfőkapitánynál és a belügyminiszternél arról, hogy mi áll a rendőrségi razziák hátterében és milyen akciókat terveznek még.

MTI