A Magyar Liberális Párt szerint Orbán Viktor a homofób brazil elnököt élteti.

Fotó: MTI, archív

Fotó: MTI, archív

Fodor Gáborék ez alkalommal a brazil helyzet miatt kezdtek hangos sipákolásba.

Jair Bolsonaro elnökké választásával egy diktatúrát és az erőszakot pártoló politikus vette át Brazília irányítását

– jajveszékelnek közleményükben, kijelentve, szerintük egy demokratikus ország vezetője nem üdvözölheti ezt a győzelmet.

A magyar állampolgárok nevében tiltakozunk amiatt, hogy hazánk miniszterelnöke részt kíván venni a demokratikus értékeket semmibe vevő politikus beiktatásán

– mérgelődnek Fodorék, akik szerint a brazil elnök homofób, támogatja az emberkínzásokat és maga is az erőszak elkötelezett híve.

Bolsonaro elismerésével a magyar kormányfő egy újabb diktátor pártjára állt, és ez az európai értékeket képviselő Liberálisok, és a magyar társadalom számára egyaránt elfogadhatatlan. Arra kérjük a magyar kormányfőt, hogy ne hozzon szégyent Magyarországra, vonja vissza a beiktatáson való részvételére tett ígéretét, és a jövőben tartózkodjon az alapvető jogokat semmibe vevő politikusok nyilvános dicsőítésétől!

– követelőzik a gittegylet.