A Magyar Liberális Párt azt követeli a kormánytól, hogy legalább télre zárják be a sátrakból álló, nehezen fűthető körmendi menekülttábort, az ott tartózkodókat emberi körülmények között helyezzék el és tegyék lehetővé, hogy a civilek segítséget nyújthassanak a számukra.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Liberálisok külügyi szakpolitikusa sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Fodor Gábor pártelnök december 19-én levélben kérdezte Pintér Sándor belügyminisztert, miért kellett bezárni azt a bicskei menekülttábort, amelyik még mindig a legjobb infrastruktúrával rendelkezik a hasonló magyarországi intézmények közül. A pártelnök akkor kérésként fogalmazta meg mostani követelésüket – tette hozzá. 
    
Szent-Iványi István hangsúlyozta, a levélre semmilyen választ nem kaptak, ráadásul azóta újabb embereket telepítettek a körmendi menekülttáborba.
    
A politikus elmondta, hogy a pártelnök most írásbeli kérdéseket nyújt be a belügyminiszternek, amelyekben újra választ kér arra, hogy miért kellett bezárni a bicskei menekülttábort. Egyúttal arra is kíváncsi, hogy a Körmenden tartózkodó menekülteket miért nem a szabad kapacitásokkal rendelkező és még mindig elfogadható körülményeket biztosító vámosszabadi vagy balassagyarmati menekültközpontokba telepítették át.
    
Szent-Iványi István kiemelte, azt sem lehet tudni, hogy miért gátolják a civil társadalmi felajánlásokat, pedig több szervezet illetve magánszemély is jelezte, hogy szívesen befogadnának menekülteket télvíz idejére.

(MTI)