Az LMP tiltakozik az ellen, hogy a kormány „az egyházakat kihasználva” építené fel az általa megálmodott olimpia sportlétesítményeit – mondta Ikotity István LMP-s országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI, archív

Elmondta: a kormány 20 milliárd forinttal támogatja a 2020-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus előkészületeit, amiből nemcsak templomokat újítanak fel, hanem egy új sportcsarnokot építenének Csepelen, „csodák csodájára” éppen ott, ahová a kormány 2024-es olimpiai parkot tervezte. Hozzátette: erre a sportcsarnokra idén 700 milliót, jövőre 1,3 milliárdot, majd további 3 milliárd forintot fordítana a kormány, és ezt az összeget az Esztergom-budapesti Főegyházmegyének folyósítanák.

Hangsúlyozta: nem ez az első alkalom, amikor a kormány valamelyik egyházat „kihasználva” próbálja meg azokat a sportfejlesztéseit megvalósítani, amelyeket a 2024-es olimpia kapcsán tervezett, hiszen korábban az 2019-es Európai Maccabi Játékok kapcsán derült ki, hogy egy új sportközpont építenek, ezzel 30 milliárd forintra emelve a rendezvény költségvetését.

Úgy vélte: az egyházaknak aligha van szükségük sportlétesítményekre, valójában arról van szó, hogy a Fidesz-közeli vállalkozók, kivitelezők nyerjék a legnagyobb hasznot, hiszen kárpótolni akarják őket az olimpia elmaradása miatt.

A képviselő közölte: az LMP írásbeli kérdéssel fordult az illetékes minisztériumhoz, és arra vár választ, hogy miért nem lehet a kongresszust megtartani a rendelkezésre álló épületekben, például az addigra elkészülő Puskás Ferenc Stadionban vagy a felújított bazilikában.

„A magyar kormány sportot űz a szentségtörésből” – fogalmazott a politikus, aki arra szólította fel a kormányt, hogy húzza meg a „korrupciós határt”, és ne erőltetesse az egyházakra pazarló és öncélú beruházásait.

Halász Jánosnak, a Fidesz-frakció szóvivőjének oktatással kapcsolatos sajtótájékoztatójára reagálva az LMP képviselője azt mondta: a Fidesz folytatta az előző kormányok gyakorlatát, és tovább csökkentette az oktatás költségvetési támogatását, a pedagógusbérek ügyében pedig becsapta a tanárokat. Szerinte Halász János nem beszélt arról, hogy a pedagógusok lényegesen többet keresnének, ha bérüket nem szakították volna el a minimálbértől.

Ma egy főiskolát végzett, általános iskolában tanító kezdő pedagógus bére alacsonyabb, mint egy végzett szakmunkásé, ezért semmi dicsekednivalója nincsen egy Fidesz-szóvivőnek és a kormányzatnak sem – fogalmazott.

Megjegyezte: számos tanulmány mutat arra, hogy a kormány a kistelepülések felső tagozatainak bezárására készül, bár erről várhatón nem mernek dönteni a választások előtt. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a Fidesz véleményével ellentétben kiszámíthatatlanság uralkodik a tanári szobákban, a kormány legnagyobb bűne a forráskivonás mellett az, hogy állandó bizonytalanságban tartja a pedagógusokat és teljes oktatási szférát.

MTI