Az LMP európai parlamenti képviselője szerint a magyar kormány hiába követel nagyobb szuverenitást az Európai Unióban, ezzel csak azt éri el, hogy a közösség magországai Magyarország nélkül valósítják meg a szorosabb integrációt, így a két- vagy többsebességes Európában a perifériára szorulunk. 

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Meszerics Tamás budapesti sajtótájékoztatóján az unió belső reformját érintő, a héten az Európai Parlament által tárgyalt állásfoglalásokra hívta fel a figyelmet, amelyek szerinte azt tükrözik: „a kétsebességes Európa nem lesz, hanem van”. 
    
Miközben a reformtervek is arra irányulnak, hogy egyes kihívások a gazdasági válságtól a migrációig komolyabb európai együttműködést igényelnek, a visegrádi országokon belül a magyar és a lengyel kormány egyre inkább azt hangoztatja: a nemzetállamoknak vissza kell adni bizonyos jogosultságokat – ismertette az LMP politikusa, aki azonban esélytelennek látja, hogy ez megvalósuljon. 
    
Szerinte a nyugat-európai országok válasza ehelyett az lesz, hogy a szorosabb együttműködésből kihagyják az ellenlábas országokat, ez két- vagy többsebességes Európát eredményez, amelyben Magyarország kimarad a fontosabb döntések meghozatalából. Példaként az európai pénzügyminiszteri poszt létrehozatalát hozta, amelynek betöltője ránk nézve is jelentős hatású döntéseket hozhat majd anélkül, hogy arra Magyarországnak hatása lenne. 
    
Meszerics Tamás kijelentette: ahelyett, hogy Orbán Viktor „kétes értékű prófétai szerepet” venne magára, inkább arról kellene beszélni, Magyarország milyen feltételekkel venne részt ebben az európai együttműködésben.

MTI