Nyolc évvel azután, hogy Gyurcsány Ferenc „botrányos, sikertelen, államcsődhöz vezető kormányzás után” távozott a miniszterelnöki székből, ma is ő a baloldal vezére – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatornán azt kommentálva, hogy Botka László lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti tisztségéről.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Gulyás Gergely szavai szerint Gyurcsány Ferenc az, aki legfontosabb mozgásokat uralja, „aki ezeknek a folyamatoknak a győztese”, és „ma már egyértelmű”: azt, hogy a baloldalon mi történik, ő határozza meg.
    
Úgy fogalmazott: a korábbi kormányfő „egyszer már bizonyította, hogy teljesen alkalmatlan az ország kormányzására, és a rendszerváltozás utáni időszaknak a legsikertelenebb, legbotrányosabb és legkorruptabb kormányzása fűződik a nevéhez”.
    
Ezért aggasztó, hogy a magyar baloldal hét év után is „Gyurcsány fogságában él” – mondta a Fidesz frakcióvezetője, megjegyezve, egyetért azzal az állítással, hogy „úgy tűnik, (…) a Demokratikus Koalíció lassan felfalja a Magyar Szocialista Pártot”. 
    
Azt mondta: Gyurcsány Ferenc először „erkölcsileg és anyagilag tette tönkre” az MSZP-t, utána kilépett onnan, majd most politikailag is tönkreteheti. 
    
A Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter esetleges távozásáról meggjelent sajtóinformációval kapcsolatban Gulyás Gergely kijelentette, a választás előtt semmilyen találgatásnak nincs értelme. 
    
„Egyet tudunk mondani, hogy ha nekünk sikerül a bizalmat megszerezni, akkor is mindenki a Fideszben feladatra jelentkezik és nem tisztségre” – közölte Gulyás Gergely.

Hangsúlyozta, hogy a közjogi szabályok teljesen világosak: az új Országgyűlés alakuló ülésével valamennyi miniszter megbízatása megszűnik. Az új Országgyűlés által megválasztandó miniszterelnök döntése, hogy kik lesznek a következő kormány tagjai – tette hozzá.

(MTI)