Macron elnök szemeket lövet ki, fejeket veret szét, de az EU makacsul és elszántan a magyarországi jogsértésekkel foglalkozik – írja közleményében Morvai Krisztina.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Fotó: MTI, archív

Miközben szerdán Sargentini asszony vezényletével ismét a magyar jogállamiság helyzetén nyüglődik majd az Európai Parlament, az AFP francia hírügynökség jelentése szerint Franciaországban elképesztő méreteket öltött a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri brutalitás – írja a magyar EP-képviselő.

Mi sem természetesebb annál, hogy az Európai Unió fittyet hány a francia rendőrök által okozott 77 súlyos fejsérülésre, a 15 szemkilövési esetre. Hogyan is lenne idejük ilyen „apróságokkal” foglalkozni, amikor Magyarországon olyan kirívó emberi jogi jogsértések vannak, mint a közigazgatási bíróság felállítása vagy a túlóratörvény elfogadása. „Pikáns”, hogy miközben Sargentiniék a magyarországi sajtószabadság hiányát ostorozzák, Macronék az újságírókat sem kímélik a rendőri bántalmazásoktól, munkavégzésük ellehetetlenítésétől – mutat rá Morvai Krisztina.

Minden gondolkodni képes, értelmes embernek világosan kell látnia: az Európai Unió a balliberális, illetve a bevándorláspárti kormányok részéről mindent eltűr (Gyurcsány szemkilövetései ugyanúgy belefértek az emberi jogokról alkotott elképzelésükbe, mint Macronéi), de azt nem tűri el, hogy bárhol bevándorlásellenes, „Európai Egyesült Államok”- ellenes, s az ötven különböző nemi identitással jellemezhető bizarr értékrendet visszautasító nemzeti, konzervatív kormány legyen – hívja fel a figyelmet a független EP-képviselő.

Ezért gyalázzák folyamatosan hazánkat, ezért akarják destabilizálni Magyarországot, és nyilvánvalóan egy Macronhoz hasonló balliberális bábot, egy újabb szemkilövetőt kívánnak az ország élére ültetni. (Az sem kizárt persze, hogy egy régi, jól beváltat, akit Hibbant Néró néven emlegettünk 2006 véres őszén…)  Minden hazaszerető embernek azon kell lennie, hogy ezt megakadályozzuk.Olyan módon lépjünk fel a magyarországi korrupció, munkahelyi kiszolgáltatottság vagy egyéb létező sérelmek ellen, hogy eközben nemzeti önrendelkezésünket megőrizzük és hazánkat a szemkilövetésekben örömüket lelő Gyurcsányoktól, Macronoktól megvédjük – foglalt állást Morvai Krisztina.