A Magyar Földgáztároló Zrt. hajdúszoboszlói telephelyén kedd hajnalban keletkezett tűz ellenére is biztosított az ország gázellátása, másik három földgáztároló vette át a szolgáltatást – közölte a társaság PR-vezetője az MTI-vel.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fáber Dániel elmondta, hajnali 4 óra 25 perckor keletkezett tűz a zrt. hajdúszoboszlói földalatti gáztároló üzemében. A lángokat a földgázkutakról beérkező befutósori vezetékeknél észlelték. A vezetékeket leszakaszolták, a gázkutakat lezárták annak érdekében, hogy ne legyen utánpótlása a gáznak.

A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen, azt a későbbi vizsgálat fogja kideríteni. Senki sem sérült meg. A tűz oltása még tart a cég munkatársai, a tűzoltóság, a polgári védelem és a katasztrófavédelem szakembereinek részvételével – tette hozzá.

Kiemelte: az ország gázellátása biztosított, ugyanis a társaság másik 3 földgáztárolója – Zsana, Pusztaederics, Kardoskút – vette át a szolgáltatást; a kereskedők földgázigényeit maradéktalanul kielégítik.

Fáber Dániel kitért arra: folyamatos kapcsolatban vannak mind az országos földgázhálózat üzemeltetőjével, az FGSZ-szel, mind a földgázkereskedőkkel annak érdekében, hogy továbbra is zavartalan legyen az országos gázforgalom.

Közölte: az oltás utáni cél, hogy az érintett vezetésszakaszokat és berendezéseket a társaság kicserélje, kijavítsa, és rövid időn belül helyreállítsa a tároló zavartalan működését.

A katasztrófavédelem korábban 15 méteres lángokról írt, és arról számolt be: a megyei hivatásos és önkormányzati tűzoltók nyolc vízsugárral vették körbe a lángoszlopot, valamint hűtik a területet, nehogy továbbterjedjen a tűz.

A rendőrök teljes szélességében lezárták a 33-as főút Nagyhegyes és Hajdúszoboszló közötti szakaszát, a forgalmat a 4-es főútra terelik.