A magyar kormány érdemben cselekszik, megvédi a határait, és ezzel védi Európa biztonságát is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel.

Fotók: MTI, shutterstock, archív, szerk.

A tárcavezető arra reagált, hogy Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának tett éves beszámolójában a migrációs válság kezelésével kapcsolatos magyar intézkedéseket is bírálta. Az interneten is közzétett beszámoló tanúsága szerint a főbiztos úgy véli: „messze elmarad a nemzetközi normáktól” a magyar Országgyűlés által kedden elfogadott jogszabály, amelynek értelmében tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején menedékkérelmet csak személyesen, a határon felállított tranzitzónákban lehet beadni, és a menedékérőknek az eljárás lezárulását ott, a helyszínen kell kivárniuk.

Szijjártó Péter mindezzel kapcsolatban kifejtette: az ENSZ emberi jogi főbiztosa „aljas és megalapozatlan vádakat fogalmaz meg” úgy, hogy arra sem vette a fáradságot, hogy a miniszterelnök beszédét elolvassa. Orbán Viktor arról beszélt, hogy „Magyarország etnikailag heterogén, de a sokszínűség etnikailag egy bizonyos sávon belül marad, tehát ez nevezhető egyfajta etnikai homogenitásnak, civilizációs hasonlóságnak” – idézte fel a külügyminiszter. Hozzátette: ennek megőrzését valóban kulcskérdésnek tekintjük.

A tárcavezető szerint „amíg a főbiztos álmából felkeltve is csak a vészkorszakot tudja emlegetni, addig a magyar kormány érdemben cselekszik”, megvédi a határait, és ezzel védi Európa biztonságát is. Még senki sem tudta megmondani, hogy „az illegális bevándorlók mi elől menekülnek Törökországban, Görögországban, Macedóniában vagy Szerbiában, ki vagy mi fenyegeti az életüket, miért kellene őket illegális úton beengedni Magyarország területére” – fogalmazott. Megjegyezte: az illegális határátlépés törvénytelen, ahogyan a dublini szabályok megszegése is.

Szijjártó Péter felvetette a kérdést: miért buzdít az emberi jogi főbiztos a törvények megszegésére?

A külügyminiszter hangsúlyozta: a magyar emberek demokratikus népszavazáson egyértelműen elutasították az illegális bevándorlást. A magyar kormány a magyar embereket képviseli, az ENSZ emberi jogi főbiztosa ezzel szemben „alaptalanul vagdalkozik” – áll a tárcavezető közleményében.

MTI