„Magyar Magyarországot és európai Európát akarunk” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben, ahol a lezárult nemzeti konzultációról adott számot, amelyet az eddigi legsikeresebbnek nevezett.

A kormányfő szerint a nemzeti konzultációk lehetővé teszik, hogy az emberek, a választott parlamentjük és a kormányuk közös akarattal cselekedhessen. Az ország mai eredményeinek ez a fundamentuma, ezért sikerült kimenteni Magyarországot a pénzügyi katasztrófából, megfékezni az árakat, százezreknek munkát adni, emelni a béreket, és megindítani Magyarországot a gazdasági fejlődés ösvényén – sorolta.

Szavai szerint „kiformálódott egy új egység, egy új nemzeti egység, egy szellemi, politikai és akcióegység”. Ez a gondolat, miszerint „mi magyar Magyarországot és európai Európát akarunk”, egységbe fogja a magyarokat, a program élén pedig a kormány áll.

Nem engedhetjük meg, hogy Brüsszel átvegye az irányítást

A miniszterelnök közlése szerint ma a magyar emberek többsége úgy gondolja, „Brüsszel fordítva ül a lovon”, és nem engedhetjük meg, hogy Brüsszel átvegye az irányítást.

Orbán Viktor hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben a nemrégiben zárult nemzeti konzultáció eredményeit ismertetve elmondta, a magyarok többsége úgy gondolja, nem engedhetjük meg, hogy Brüsszel betelepítési programokat kényszerítsen Magyarországra.

Hozzátette: a többség szerint nem engedhetjük meg azt sem, hogy Brüsszel beleszóljon az adók, a bérek és a rezsidíjak meghatározásába Magyarországon.

Brüsszel nyíltan a terroristák pártján van

Orbán Viktor miniszterelnök szerint „Brüsszel nyíltan a terroristák pártjára áll”, amit a kormányfő felfoghatatlannak nevezett.

Orbán Viktor hétfőn, napirend előtt a parlamentben azt mondta: az Európai Unió nem Brüsszel, hanem független európai nemzetek önkéntes szövetsége. Magyarország nem Európa-ellenes, sosem volt az, éppen ellenkezőleg: a kormány egy igazi európai álláspontot képvisel, a hatályban lévő európai szerződést védi, benne a tagállamok és Brüsszel közötti eredeti munkamegosztással – fejtette ki, hozzátéve: nem a magyarok álláspontja változott meg, „Brüsszel váltott gúnyát”.

Szerinte „Ahmed H. nyilvánvalóan képtelen hazugságai” fontosabbak Brüsszelnek, mint a magyarok biztonsága.

Azt is abszurdnak nevezte a miniszterelnök, hogy Brüsszelben ma egy „pénzügyi spekuláns” szabja meg, „merre van az előre”. Európai vezetők „hajbókolnak” Soros György előtt, aki megmondhatja, mit kell tennie Európának – fogalmazott Orbán Viktor.

Amíg én vagyok a miniszterelnök, addig áll a kerítés a déli határon

Amíg én vagyok Magyarország miniszterelnöke és itt állhatok, addig a kerítés a déli határon is állni fog – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben, napirend előtt elmondott felszólalásában.

A kormányfő úgy fogalmazott: amíg a Fidesz és a KDNP kormányozza az országot, addig nem engednek Brüsszel zsarolásának és elutasítják a kötelező betelepítési kvótát.

„Amíg a polgári nemzeti oldal adja a derékhadat, addig a haza is védve lesz” – szögezte le, a nehéz munkával elért sikerek védelmét ígérve.

Orbán Viktor azt is hangoztatta, hogy amíg Magyarország demokratikus alapokon áll, nem fogadja el, hogy Brüsszel lopakodva elvegyen nemzeti jogaiból.

Azt is világossá tette: aki támogatja a bevándorlást és lebontaná a kerítést, ismeretlen múltú, identitású és célú migránsokat telepítene Magyarországra, az az emberek, a nemzet, a haza ellenére cselekszik.

Magyarország pályára állt

Magyarország pályára állt, minden okunk megvan a bizakodásra, újra van jövőnk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

A kormányfő az elmúlt hét „verejtékes esztendő” után elért gazdasági sikereket sorolva arról beszélt: 7 év alatt segélyalapú gazdaság helyett sikerült „megágyazni” a munkaalapú gazdaságnak, a foglalkoztatás Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az Európai Unión belül, valamint 2010 óta a harmadik legnagyobb mértékben növekedett a minimálbér, a magyar gazdaság pedig idén az első negyedévben 4,2 százalékos növekedést produkált.

Hozzátette: a magyar modell működőképességét mindenhol elismerik, azok is, akik eddig aggályokat fogalmaztak meg.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ezeket az eredményeket nemzeti alapon, a nemzeti érdekeket követve sikerült elérni. Ezért azt javasolta, hogy ne kockáztassák ezt valamilyen „homályos utópia kedvéért, nevezzék azt európai egyesült államoknak, nyílt társadalomnak vagy bármi másnak”.

MTI