Magyarország az üldözött keresztények hangja kíván lenni a világban – jelentette ki a Magyar Hírlapnak Juhász Hajnalka miniszteri biztos.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata, archív

A szerdán megjelent nyilatkozatban azt mondta, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagjaként beadvánnyal élt a témában, különös tekintettel a keresztényeket ért terrortámadások emelkedő számára. Erről magyar felügyelettel jelentés is születhet, amennyiben a közgyűlés zöld jelzést ad a kezdeményezésnek.

Juhász Hajnalka a lapnak beszámolt arról is, hogy az üldözöttek helyben való megsegítését célzó magyar programokat az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának New York-i ülésén is ismertette. Hozzátette, hogy a magyar megoldások, illetve a Hungary Helps program iránt az Egyesült Államokban is „komoly fogékonyság van”.

A miniszteri biztos hangsúlyozta: „nem a problémát akarjuk beengedni Európába, hanem a segítséget szeretnénk helybe vinni”. A humanitárius segítséget például hazánk a helyi egyházi vezetőkön keresztül igyekszik közvetlenül a Közel-Keleten élő, üldözött keresztény közösségekhez eljuttatni. Egyedülállónak nevezte Juhász Hajnalka a magyar ösztöndíjprogramot is, amely az üldözött keresztény fiataloknak továbbtanulási lehetőséget biztosít. 

A KDNP-s biztos elmondta azt is: az ENSZ és az Európa Tanács hatékonyabb együttműködése érdekében konzultatív platform kialakítását kezdeményezte a humanitárius segítségnyújtás területén.