Bonyolult viszonyok és még bonyolultabb történelmi, vallási hagyományok jellemzik az iszlám világát. Veszélyes dolog ebbe belenyúlni. És pont az a Nyugat tette ezt, amely eközben elveszítette minden erejét, ahol a hangadók már a nihil és nem a természet törvényei szerint élnek, gondolkodnak. Április 8-án eldől, hogy Magyarország kimarad-e az önfeladás katasztrófájából. Maróth Miklós orientalista professzorral, egyetemi tanárral beszélgettünk.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Visszaszorult az ISIS, de még sincs nyugalom a Közel-Keleten. Mintha nem is akarnák a nagyhatalmak, hogy legyen. Mi az oka ennek?

– Az ISIS egy tünet, nem oka semminek. A Közel-Keletet többrendbeli bajok szorongatják. Az egyik, hogy az iszlám világában a politikai legitimitást nem választás, hanem az iszlám képviselete adja. Az a vezető dolga, hogy lehetővé tegye az egyén számára az iszlám szerinti életet. Vallási alapon működik a társadalom, az államnak a hívők közösségét, az úgynevezett ummát kell képviselnie, amely egyúttal az összes muzulmán egységét is jelenti. Az iszlám világának tehát a teljes és átfogó egység, a kalifátus irányába kellene elmozdulnia.


– Mégsem teszi, hol itt, hol ott robbannak ki konfliktusok…

– Mert az első világháborút követő békekötések során a nyugati hatalmak korábban soha nem létező arab államokat hoztak létre, és ezeknek lassan kialakult a saját nemzeti öntudatuk. Mondjuk úgy, hogy nyugati minták alapján. Az iszlám a kalifátus irányába haladna, a világi államok a nemzeti irányba.


– Ebből következik a Közel-Keletet jellemző irracionalitás is?

– Az európai gondolkodás az igazságosság, a racionalitás és a nyereségesség alapjain áll. A Közel-Keleté az igazságon, a valláson és a rokonságon nyugszik.  A másik probléma, hogy a folyamatos külföldi beavatkozás, amely egyrészt létrehozta a nemzetállamokat, másrészt kiszipolyozta a térséget, továbbra is rajta tartaná a kezét. Ezzel kisiklatja azokat a természetes folyamatokat, amelyek az iszlám világában végbemennének, és elkeseredést, valamint ellenreakciókat szül a muszlimokban. És ezt a haragot, bosszúszomjat viszik bele a Nyugattal szembeni küzdelmükbe. Ha az amerikaiaknak olyan gyarmati tapasztalatuk lett volna, mint az angoloknak, akkor az Öböl-háború után nem alázzák meg az arab embereket. Nem térdeltetik le a férfit a családja előtt, hogy végigtapogassák, és nem teszik ugyanezt a feleségével.


– Igen, de harcolnak egymás ellen is, például a síiták és a szunniták…

– Persze. Ez az „én és a testvérem az unokatestvérem ellen” elv. A külső ellenségekkel szemben viszont összefogok az unokatestvéremmel is, mert ekkor már az iszlám érdeke és a muszlim rokonság lesz a fontos. Tessék megnézni a szíriai demokratikus ellenzéket, akik mind szunniták, de amikor nem a kormánycsapatok ellen küzdenek, akkor egymást ütik. Azért fenyegetett tragédiával az amerikai követelés, amely szerint Aszadnak mennie kell, mert Washington nem törődött azzal, hogy mi lesz azután. Kadhafi esetében is pont ez történt, és nem jött a demokrácia, ellenben azóta is tartó káoszba süllyedt Líbia.


– Miért pont Aszad államában robbant ki egy ekkora, hét éve tartó véres konfliktus?

– Szaúd-Arábia Iránnal verseng a térség nagyhatalmi pozíciójáért. A síita és keresztény vezetésű Szíria a szintén síita Irán szövetségese. Aszad segített Teheránnak, amikor Iránt gazdasági blokád alá helyezte az Egyesült Államok. Washington és Irán feszült viszonya közismert. Úgy gondolták az amerikaiak, hogy először is Teherán szövetségesét, Aszadot kell kiütni Irán meggyengítéséhez.


– Lesz-e a térségben béke valaha?

– Lenne, ha mindenki abbahagyná az örökös beavatkozást. Szíriában például a kormánycsapatok már többször ott álltak a győzelem küszöbén, de az Egyesült Államok ilyenkor úgy felfegyverezte a demokratikus ellenzéket, hogy döntetlen lett az állás. A halottak óriási száma és az elképesztő rombolás ezeknek a beavatkozásoknak az eredménye.


– Több elemző szerint a migráció tervezett folyamat, sőt egyenesen háborús célja van…

– Szerintem nem. Spontán módon indult meg, elsősorban a túlnépesedés miatt. Száz év alatt például az egymilliós Kenya lakossága negyvenmillióra emelkedett. Ha az egykori, nyolcmilliós Magyarország Kenya útjára lépett volna, akkor ma 320 millióan lennénk. Az arab világ is megkilencszerezte önmagát. A túlnépesedés miatt már korábban is megindult volna a migrációs folyamat. Már az 1980-as években is hosszú sorok álltak az európai államok követségei előtt, vízumra várva. De akkor még Európa és a Közel-Kelet is rendezett térségnek számított. Persze, a közel-keleti országok rendőrállamok voltak, szoros ellenőrzés alatt tartották a lakosaikat. De a Nyugat szétverte ezeket az államokat. Megindult a nagy migrációs hullám, és erre aztán nemcsak a csempészek telepedtek rá, de különböző globalista politikai körök is. Nemrég Bejrútban jártam. Ott azt mesélték nekem, hogy a libanoni határőrség mindent egyes beérkező migráns útját ismeri. Csodálkoznak is a bejrútiak, hogy miért nem képesek erre a jól szervezett európai titkosszolgálatok.


– Honnan kapják az információt a libanoniak?

– A vándorlás állomásai és támpontjai a mecsetek. Itt két világ fut versenyt a térségért. Egyfelől a szaúdiak és a törökök, akik a mecseteket építik, és egészen Budapestig akartak jönni ezekkel, de csak Bukarestig jutottak el. Ahogy kész az új mecset, már küldik is a hittudósokat, akik segítik észak felé a migránsokat. Ebbe kapcsolódtak bele az NGO-k. A törökökkel és a szaúdiakkal szemben pedig ott vannak az oroszok, akik főként a szerbiai és a montenegrói ortodoxokra támaszkodva igyekeznek visszaszerezni a befolyásukat.


– Az európai polkorrekt meghatározás szerint dolgozni jönnek a migránsok…

– Tény, hogy az európai munkaerő túlgyőzte magát a szakszervezeteken keresztül, és túl drága lett, emiatt versenyképtelenné vált a földrész. Látni viszont, hogy a migránsokat nem lehet beállítani a komoly termelőmunkába, még a harmadik generációs bevándorlók hatvan százaléka is szociális segélyekből él, pedig ez a réteg már keresztülment az európai iskolarendszeren. Érdekes, hogy arányait tekintve Németországban több muszlim férfi él többnejűségben, mint odahaza. Több asszony, nagyobb család, több segély. És az ilyen férjnek persze nincs ideje dolgozni sem, mert ahogy mondja, a családot kell irányítania.


– Hogy jutott ide Nyugat-Európa?

– Európában volt egy ártatlannak tűnő szellemi mozgalom a XIX. században, a német historizmus. Ennek egyik vonulata arra az eredményre jutott, hogy az igazság történetileg meghatározott, nincs egyetemes definíciója. Azt, hogy mi a jó és mi a rossz, csak az adott történelmi kor viszonyai között és az adott kultúrákban lehet megmondani. Ez a relativizáló szemléletmód vezetett a ma tapasztalható nyugati nihilizmushoz.


– Ön mit mond?

– A természetjog pártján állok. Az igazság öröktől fogva létezik. A nihilista relativizálás eredménye a parttalan tolerancia mindennel szemben. A természettől fogva létezik például férfi és nő. De a nihilisták szerint azt, hogy ki a férfi és ki a nő, nem a természet, hanem az egyén és a társadalom dönti el. Ez a nézetrendszer már leszivárgott az iskolákba is. Lényegében így került értékválságba, sőt értéknélküliségbe Európa. És akkor jön egy tömeg, amelyik Isten törvényeire hivatkozik, és pontosan tudja, mi az érték számára…


– Európa talán már túl van azon, hogy választhasson a nihilizmus és a természeti törvény között…

– A többség még választhat. Ne a médiát uraló hangadókból induljunk ki, ők alkalmatlanok Európa vezetésére.


– Ám ha választ, méghozzá helyesen, mindjárt szembekerül egy idegen kultúrával, amelyik már itt van, az életterén belül. Nem lesz ebből konfliktus?

– Nyugati tévévitákban időnként felvetődik már a polgárháború gondolata. Arisztotelésztől tudjuk, hogy ha idegenek telepedtek be a görög városállamokba, és túlságosan szaporodni kezdtek, az őslakosok elkergették őket. Ha nem, akkor idővel az idegenek űzték el az őslakosokat. Egyébként van egyéni és van tömeges migráció. A magyar mindennapokba beilleszkedett arabokkal, akik egyénileg érkeztek, és most például orvosként, kereskedőként, vendéglősként dolgoznak nálunk, senkinek semmi baja. De egy tömeg már elég erősnek véli magát ahhoz, hogy itt is megtartsa saját kultúráját és a vallásából eredő életstílusát. Eszébe sincs beilleszkedni. Vannak németországi török közösségek, ahol a fiatalok direkt otthonról hozatnak maguknak házastársat. Amikor Erdogan ott járt náluk, azt mondta, épüljenek be a törökök a német politikai rendszerbe, és képviseljék Törökország érdekeit. A CDU-nak már van muzulmán tagozata, a Zöldek vezetője egy muzulmán politikus. És őket nem a német állam problémái, hanem a migránsok sorsa érdekli elsősorban. Az, hogy miként települjenek rá az európai szociális rendszerre, hogyan használják ki azt úgy, hogy közben ne kelljen azonosulniuk az európai kultúrával.


– Több elemző is úgy véli, a kereszténység végül visszaszorul Oroszországba…

– Már ez zajlik. És folytatódni is fog, amíg nincs meg a kellő politikai akarat a nyugati keresztényellenesség megállítására. Nálunk még megvan, mint ahogy a többi V4-es tagállamban is. A józan embereknek nem állhat érdekükben eltartani egy élősködő tömeget, olyat, amelyik még utálja is őket ennek fejében. Ez a kérdés központi probléma az egész európai kultúrkörben. Másutt nem. A japánok elkergettek százezer migránst, és hallgatott a világ. Nézzük az ENSZ javaslatcsomagját! Hová mennének a migránsok? Észak-Amerikába, Ausztráliába, Japánba és Európába. Amerika bezárta a kapukat. Ausztrália és Japán is. Marad Európa. Olyan egyeztetett lépéssorozatról van szó, amit a jelenlegi politikai elit koordinál és hajt végre az unióban.


– Talán nem volt még olyan választás Magyarországon, amelyen annyi minden múlott volna, mint most…

– Ha lebontjuk a kerítést, nem lehet megállítani a tömeget. És ha már benn vannak, nem tudunk mihez kezdeni. Nincs példa arra, hogy nagyobb csoportokat ki tudnának utasítani Európából. Ez csak rosszabb és rosszabb lesz. A megkéselt német lányok tragédiája is az volt, hogy összeálltak a migránsokkal. Ilyenné formálták őket. Lássuk be végre, az arctalan hatalom számára a fehér férfi az egyes számú ellenség.


– Talán rossz hír lehet a nyugati társadalommérnökök számára, hogy egy felmérés szerint a magyar férfiak kevéssé hajlanak a megalkuvásra, inkább vállalják a konfliktusokat…

– Ez a helyzet a politikában is. Francia ismerőseim küldtek egy újságot, amelyen azt a főcímet lehetett olvasni, hogy „Magyarország idomíthatatlan”. Az írás lényege is ez volt. Bennünket valóban sohasem lehetett csak úgy belekényszeríteni valamibe, amit nem akartunk.

Sinkovics Ferenc