Magyarország a józan ész politikáját folytatva, és saját eddigi útját, értékrendjét követve védi kulturális hagyományait, valamint keresztény értékrendjét, és kiáll annak erőszakos felhígítása ellen – hangsúlyozta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken Zentán, a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén.


Fotó: MTI, Molnár Edvárd

Hozzátette: a magyarok a történelem során többször is megérezték több mint ezeréves kultúrájuk elvesztésének veszélyét, ezért pontosan tudják, miért kiemelt ünnepnap a magyar kultúra napja. 
    
„Most, 2018-ban is azzal kell szembesülnünk Európa közepén, hogy a saját nemzeti kultúráikról lemondó nyugati társadalmak nemcsak felolvasztanák a multikulturalizmus általuk létrehozott olvasztótégelyében a komoly történelmi múlttal rendelkező európai államokat, hanem mindezt alá is rendelnék egy Európától idegen, elnyomó vallási közösségnek” – részletezte.
    
Az államtitkár kiemelte: „kultúránk tart meg bennünket egyénként, közösségként, nemzetként, és a kultúra művelése által válunk szellemileg és lelkileg erősekké, gazdagabbakká”. 
    
Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy Magyarország kormányának utóbbi hét és fél éves politikájában kiemelt szerepet kapott a kulturális nemzetpolitika, amely a Kárpát-medence egészére és a diaszpórára vonatkozó fejlesztési programokban és pénzügyi támogatásokban nyilvánult meg. A jelenlegi magyar kormány az előző kormányhoz képest több mint tízszeres forrással támogatja a külhoni magyar közösségek mindennapos munkáját – fűzte hozzá. 
    
„A Kárpát-medencei egységben történő gondolkodást nemcsak természetes összetartozásunk ténye diktálta, hanem az a valóságos élethelyzet is, hogy a kultúra nem áll meg a kényszerűen kijelölt országhatároknál. Ám ez a kijelentés csak addig igaz, amíg vannak, akik gondoskodnak arról, hogy a magyar nyelv ismerete, a magyar művészet hagyományai, a magyar népi kultúra gondozása ott is tovább öröklődjön, ahol a hivatalos nyelv és kulturális környezet nem a magyar” – magyarázta a politikus, aki hozzátette: ezt a tudást minden generációnak újra kell tanulnia.
    
Sutus Áron, a szervező Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) elnöke beszédében rámutatott, hogy a VMMSZ igyekszik minden évben a Kárpát-medence magyarságának művelődési intézményeit megszólítani, közösen kezdeni az évet, megbeszélni a legfontosabb feladatokat, összehangolni a terveket. Erre ad lehetőséget a Kárpát-medencei Kulturális Fórum, amelyen ezúttal Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár tartott bevezető előadást. 
    
A pénteki rendezvényen átadták a VMMSZ által alapított életmű- és pályadíjakat. Magyar Életfa Díjjal ismerték el Diósi János művelődésszervező, Mezei Erzsébet képzőművész, Pénovátz Antal nyelvjárás- és néprajzkutató, valamint Kalapis Sztoján, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöke és a muzslyai Emmausz Kollégium igazgatója munkásságát. 
    
A szövetség plakettjével jutalmazták Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutatót, Vörös Róbert tamburazenekar-vezetőt, valamint a zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesületet, a bácskossuthfalvi Monográfia Helytörténeti Egyesületet és a martonosi Testvériség Művelődési Társulatot. A VMMSZ legrangosabb elismerését, az Aranyplakettet „az összmagyarságért végzett életszolgálatának elismeréseként” Halzl Józsefnek, a Rákóczi Szövetség elnökének ítélték oda.

(MTI)