Hányatott történelmünk okán világnemzet lettünk. Dél-Afrikától Alaszkáig országok tucatjaiban élnek magyar közösségek, tagjaik komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy fenntartsák hétvégi iskoláikat, gyermekeik, unokáik megőrizzék nemzeti identitásukat. Az iskolákban tanítók képzését a Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézet szervezi.

Hirdetés
Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Különös képződmények a hétvégi iskolák, amelyek többnyire hetente, kéthetente szombatra vagy vasárnapra várják 3–18 éves növendékeiket, akik nemritkán órákat kocsikáznak azért, hogy megérkezzenek a közösségek által fenntartott, az anyaország által is támogatott intézményekbe. Általában olyan óvodások, kisiskolások és kiskamaszok jönnek, akiknek szülei fontosnak tartják, hogy csemetéik szépen beszéljenek magyarul, megismerjék meséinket, dalainkat, irodalmunkat, történelmünket, ünnepeinket, hogy felnőve büszkék legyenek a magyarságukra. A tanítók pedig pedagógusok, nyelvtanárok, vagy éppen lelkes anyukák, nyugdíjas nagymamák vagy nagypapák. Valamennyien önkéntesként, lelkesedésből, elhivatottságból, vagyis nem fizetésért dolgoznak.


Újjáélednek az iskolák

– Nehéz megmondani pontosan, hány hétvégi iskola működik szerte a világon – mondja Maróti Orsolya, a KKM – Balassi Intézet nemzetközi oktatásért felelős főosztályának helyettes vezetője. – Több mint kétszáztíz iskoláról tudunk a déli és az északi féltekén, közülük százhatvannal van élő kapcsolatunk. Szerencsére egyre több közösség érzi fontosnak, hogy erősítse a Magyarországhoz fűződő szálakat, így emelkedik ezeknek az iskoláknak a száma. Ám tudni kell, hogy működésük rendszerint attól függ, vannak-e kisgyerekek a helyi közösségben. Amikor felnő egy csapat, lassan elhal az iskola, hogy később újraéledjen, amikor az új nemzedéknek is megszületnek és cseperednek a gyerekei.

A KKM – Balassi Intézet hatodik éve szervez magyarországi továbbképzéseket a „vasárnapi iskolákban” tanító tanároknak. Idén harmincan érkeztek Budapestre, hogy első kézből kapjanak főként módszertani ismereteket hazai pedagógusoktól. A kurzus, valamint a szállás és az étkezés ingyenes mindannyiuknak, de sokan támogatást kapnak az útiköltséghez is.

– Idén olyan nagy volt az érdeklődés a pályázatok iránt, hogy jövőre emeljük a létszámot, a diaszpórában tanító ötven tanárt szeretnénk fogadni – mondja Maróti Orsolya.

Szerencsére azok sem maradnak segédanyagok nélkül, akik idén hiába pályáztak a hazai képzésre. Az internetről letölthetők a tematikus Balassi füzetek, sőt kész óravázlatok is, megkönnyítendő a tanítók munkáját. Mindezek mellett – miután felmérték az iskolák igényeit –, idén 200 millió forintot szán a kormány taneszközökre, oktatási anyagokra, sőt ahol szükséges, a tantermek bérleti díjának támogatására.

Nem véletlenül. A 2010-es kormányváltás után írországi és izraeli minták alapján kidolgozott és meghirdetett diasz­pórastratégiában első helyen az oktatás fejlesztése szerepel. Azok, akiket a XX. században szerte fújt a világban a történelem szele, vagy a szerelem, a házasság vitt új hazába, biztosan számíthatnak az anyaország támogatására abban, hogy ők és gyermekeik megőrizzék magyarságukat. Elvégre nem vagyunk olyan sokan, hogy lemondhatnánk egyetlen lélekről is.


Nélkülözhetetlen nagyszülők

– Általában a szülőkön múlik, hogy a gyerekek átérzik-e később saját magyarságukat is amellett, hogy a befogadó ország polgáraiként nevelkednek fel – mondja Muhari Nóra, aki jogászként került ki az USA-ba amerikai férje révén. – Tudni kell azonban, hogy amit elmulasztunk a leginkább fogékony 3-5 éveseknél, azt később már nehéz behozni.

Muhari Nóra úgy látja, csodát nem lehet várni a hetente-kéthetente megtartott nyelvóráktól, közös játékoktól. A siker gyakran attól függ, a családnak milyen szorosak a kapcsolatai a magyar nagymamával, nagypapával. A mesék, a közös éneklések, beszélgetések érzelmileg is megalapozzák a kisgyermekkorban rögzített tudást, amit elmélyíthet, ha a nebulókból jó csapat, valódi közösség lesz. Így a nemzeti identitás tovább erősödhet a kamasz- és a felnőttkorban is.

Nóra komoly tapasztalatokra támaszkodhat e téren. A Washington DC-ben, a Magyar Házban működő hétvégi iskola hat osztályában ötvennégy különböző életkorú óvodás és iskolás tanul. Vannak közöttük olyan második-harmadik generációs gyerekek is, akik kezdetben alig néhány szót ismertek, de a többség éppen az édesanyjuknak és a nagyszülőknek köszönhetően már nem küzd nyelvi nehézségekkel.

Knapcsek Nikoletta, aki angol­nyelv-ta­nár­ként Mi­lá­nóból választott férjet, hasonlóan látja a helyzetet. Ott a magyar nyelvű miséket látogató hívek hozták létre a hétvégi magyar iskolát, amelyet Csiszár Jenő konzul is felkarolt. Az itt tanítóknak azonban a kisebb távolságnak köszönhetően némileg könnyebb a dolguk, mint a tengerentúli kollégáknak. A gyakori hazalátogatások és a hadra fogható nagyszülők jelentősen megkönnyítik a tanítók munkáját is. Ráadásul komoly respektje van a magyarságnak, főként a szépséges magyar lányok jó hírének köszönhetően. E megbecsülést igazolja, hogy mint Nikoletta elmondta, ma már nem csak a gyerekek előtt áll nyitva a magyar iskola, az olasz férjek többsége is benevezett a nyelvtanulásra, nem utolsósorban a rendkívül csinos tanárnő miatt.

Trif Olga, aki a bukaresti magyar tannyelvű iskola pedagógusa, de tanít a hétvégi iskolában is, úgy látja, hogy nagy segítséget jelent a munkában a román fővárosban működő KKM – Balassi Intézet és a Petőfi Művészeti Központ támogatása. Rá és kollégáira óriási felelősség nehezedik, mert 200-250 kilométeres körzetben az ő iskolájuk az egyetlen magyar tannyelvű intézmény, ahová a szórványban élő magyarok tanulni küldhetik gyerekeiket.

– Szerencsére az emberek körében egyáltalán nem tapasztalhatóak azok a villongások, amelyek mindennaposak a politikai színtéren – mondja. – Ez olyannyira igaz, hogy növendékeinknek közel 40 százaléka román családból származik, nekik a magyar nyelvet először idegen nyelvként kell megtanítani. E diákjaink szülei azonban úgy látják, hasznára válik a gyereknek, ha megismerkedik a magyar kultúrával, és jól beszéli a nyelvet, mire felnő.


Csak semmi érintés!

A tanítókra a négynapos kurzuson feszített tempójú oktatási program vár. A nyelvórákon a szókincsfejlesztés módszertanával birkóznak, miközben nekik is elő kell kaparniuk ismereteik mélyéről a rokonértelmű szavakat, a gyereknyelv szókincséből származó kifejezéseket. Meg kell küzdeniük azzal is, milyen módszerekkel lehet élvezetessé tenni a szövegértési feladatokat, a történelmi ismereteket, hogyan lehet előkészíteni a jeles napok megünneplését. Szemmel láthatóan nagy buzgalommal vesznek részt a feladatok megoldásában. A lelkesedés töretlen Balatoni Kata táncpedagógus óráján is, ahol párválasztó körjátékokban, tréfás böködős játékokban gyakorolhatják magukat.

Ám miután elül a nevetés, véresen komolyra fordul a szó. Az USA-ban és Kanadában élő tanárok azt mondják, kár, hogy ezeket a népi játékokat nem taníthatják meg a gyerekeknek. Ezekben az országokban a tanintézményekben tilos az érintés, a kézfogás. Büntetés jár a tanárnak, ha megérint egy gyereket, a diákok között is a „don’t touch me” a szabály. Az pedig végképp elképzelhetetlen, hogy egy körjátékban arra biztassák a gyerekeket, kislányt válasszanak a résztvevők közül. Ez kirekesztő volna. Arra kérik Balatoni Katát, hogy olyasmit tanítson nekik, amit használhatnak majd az óráikon, nem kíván semmilyen testi kontaktust.

Hanem a magyar népi játékok gazdagságán nem lehet kifogni. Előkerül a tulipános játék, amelyben ha valaki elvégzi a színes virágok által jelölt feladatokat, akkor végül elsajátít egyfajta dunántúli ugrós táncot, amit akár egyedül is lehet járni. Ám Balatoni Kata figyelmeztet: előfordulhat, hogy a tánc végére a gyerekek önkéntelenül is megfogják egymás kezét, vagy ami még valószínűbb: összekapaszkodnak.

Nagy Ida