Nem a mások óhaját, hanem saját meggyőződésemet követem – jelentette ki Majtényi László, az ellenzéki pártok által támogatott államfőjelölt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében, amit válaszul küldött Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kérdéseire.

Fotó: MTI, archív

Hollik István szombati budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy sajtóhírek szerint George Soros amerikai üzletember „145 millió forinttal támogatta Majtényi László tevékenységét az Eötvös Károly Intézeten keresztül”. A KDNP-s képviselő azt kérdezte, hogy a támogatásért cserébe Majtényi Lászlónak mit kell tennie George Sorosnak, képviseli-e Soros érdekeit vagy politikai nézeteit. Azt is kérdezte, hogy George Soros ma is „fizeti-e” őt, idén mennyit kap tőle és mire költi?

Majtényi László válaszában azt írta, az Eötvös Károly Intézet hat év alatt nem 145 millió forintot, hanem 57 és félmillió forintot kapott George Soroshoz köthető forrásból.

Hozzátette, hogy az elnökválasztási kampányának költségei eddig „nulla forintot tettek ki, miközben többen, köztük ismeretlenek, felajánlottak támogatást”, ám ezeket elhárította. A kampány „nulla forintos is marad” – emelte ki.

Saját bevételi forrásairól szólva azt írta, hat évig ombudsman volt, húsz hónapig pedig az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke, amely tisztségről úgy mondott le, hogy nem csupán a „miniszteri fizetést”, de a „tetemes végkielégítést” sem vette fel. Egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, több évig dolgozott ügyvédként, ám ezt a tevékenységet jelenleg szünetelteti. Mostani bevételei alapvetően egyetemi oktatói tevékenységéből származnak, minden egyéb forrása legfeljebb kiegészítés – közölte Majtényi László.

MTI, demokrata.hu