Az MSZP elnök Molnár Gyula XI. kerüelti polgármestersége idején iszlám központ és mecset építését engedélyezte volna.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Találkozót kezdeményezett a titkosszolgálat vezetője az MSZP-s Molnár Gyulával polgármestersége idején azzal az iszlám központtal és minarettel kapcsolatban, amelyet a Budaörsi út mellett terveztek felépíteni – tudta meg a Magyar Idők. A megbeszélésen vélhetően a beruházás nemzetbiztonsági kockázataira akarták felhívni a jelenlegi szocialista pártelnök, Újbuda képviselőjelöltjének a figyelmét, de a tárgyalás nem jött létre.

Molnár Gyula, az MSZP éppen aktuális elnöke XI. kerületi polgármestersége idején engedélyezett egy 300 fő befogadó képességű iszlám központot a Budaörsi úton. Ennek veszélyeire, hovatovább nemzetbiztonsági kockázataira figyelmeztette volna Molnárt a titkosszolgálat, de a találkozó nem valósult meg. Csak adalék az dolog pikantériájához, hogy ekkor éppen az a Laborc Sándor volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, aki Szilvási György korábbi, szintén szocialista titokminiszterrel együtt gyanúba keveredett kémkedés miatt.

Ugyan a találkozó meg nem valósulását a mai napig homály fedi, az NBH vélhetően arra akarta figyelmeztetni Molnárékat, hogy a minaret építtetőjének, a Jótékonysági Béke Alapítvány vezetője, Saleh Taayser terrorcselekményre készülés gyanúja miatt korábban a már a magyar elhárítás látókörébe került. Az alapítvány egyik alapítója mindemellett kapcsolatot ápolt az Al-Kaidával.

A mecset megépítését végül lakossági tiltakozás akadályozta meg.

A teljes cikket IDE kattintva tekintheti meg.

(magyaridok.hu, demokrata.hu)