A Sargentini-jelentésről ordít, hogy bevándorláspárti – mondta a Fidesz frakcióvezetője pénteken Budapesten újságíróknak.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Kocsis Máté szerint ezt bizonyítja, hogy a jelentést javarészt Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek és médiafelületek állították össze nyíltan bevándorláspárti brüsszeli politikusokkal.

Megjegyezte, a jelentést készítő európai parlamenti képviselő, Judith Sargentini olyan szervezetekkel egyeztetett, mint például A Város Mindenkié csoport, a MigSzol, az RTL Csoport és a 444.hu.

A zöldpárti képviselő kizárólag baloldali, illetve liberális médiafelületekkel és civil szervezetekkel egyeztetett, ez alapján nem is vehető komolyan a jelentése – jelentette ki a fideszes politikus, hozzáfűzve: különösen érdekes, hogy a Transvanilla egyesület miképpen tudja megítélni a magyar jogállamiság helyzetét, miért volt nélkülözhetetlen a véleményük kikérése.

A Sargentini-jelentésben számon kérik, hogy Magyarország nem vesz részt a kvótarendszerben, továbbá a szigorú bevándorlási szabályokat, a „Stop Soros” törvénycsomagot, valamint a magyar rendőrökre rátámadó Ahmed H. ügyét is – sorolta a frakcióvezető.

Szerinte a Sargentini-jelentés lényege, hogy a készítője és a bevándorláspárti brüsszeli politikusok meg akarják bélyegezni Magyarországot, mert a magyar emberek többször is úgy döntöttek, nem akarnak teret engedni az illegális bevándorlásnak, és megvédik a magyar határt.

Kocsis Máté hozzátette, hogy a dokumentumban számos olyan megállapítás is van, amely nem kapcsolódik szorosan a bevándorlás kérdéséhez, de mindenképpen valótlanságokat állít Magyarországról.

A politikus megerősítette, hogy a Fidesz-frakció országgyűlési határozatot fog benyújtani, amelyben visszautasítja a bevándorláspárti brüsszeli politikusok vádjait és a jelentésben foglaltakat.

Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hét percben szólalhat majd fel a jelentésről szóló európai parlamenti vitában, Kocsis Máté azt válaszolta: a kormányfő hét percben is meg tudja védeni Magyarországot. Azonban az eljárásjogi szabályok körüli trükközés és a miniszterelnöknek biztosított felszólalási idő sokat elárul az eljárás koncepciós mivoltáról – tette hozzá.