Nem állapodtak meg visszaléptetésekről éjszakai tárgyalásukon az Együtt és az MSZP-Párbeszéd képviselői, de néhány egyéni választókerületben biztosan megegyeznek – vélekedett Szigetvári Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
 


Fotó: MTI, archív

Az Együtt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, hogy „nagyon reménykeltő” a tárgyalás, amelyet – közölte – hétfőn folytatnak. Hangsúlyozta, hogy pártja már sokat tett az egyezség érdekében, és „már egy-két előrelépés” a héten is történt.
    
Az M1 aktuális csatorna műsorában arról beszélt Szigetvári Viktor: az ellenzéki választók azt várják, hogy a lehető legtöbb egyéni választókerületben legyen megállapodás, mert akkor leváltható a Fidesz, ezért széleskörű megállapodásra van szükség. Az együttműködést azonban nem lehet attól függővé tenni, hogy a Jobbik is csatlakozik-e – tette hozzá.

(MTI)