Jövőre még több pénz jut a családok otthonteremtésére, a 2018-as költségvetés 226 milliárd forintot tartalmaz erre a célra – mondta  Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormány dolgozik a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) további egyszerűsítésén, hogy még többen vehessék azt igénybe – tette hozzá, hangsúlyozva: 2015 nyara óta 63 ezer család kérelmét fogadták be, összesen mintegy 177 milliárd forint értékben.

A program hatása az építőiparban is érezhető – hangsúlyozta -, amelynek teljesítménye egy év alatt 38 százalékkal emelkedett, de további növekedést jelez, hogy idén másfélszer-kétszer annyi engedélyt adtak ki, mint tavaly.

Halász János elmondta: továbbra is 5 százalékos áfa terheli az új építésű lakásokat, és megmarad az áfa-visszatérítés lehetősége is. Egyszerűsítik az ügyintézést, és jövőre a harmadik vagy további gyermek vállalása esetén 1-1 millió forinttal csökkenthető a jelzáloghitel összege.

A csok hozzájárul a gyermekvállalási kedv növekedéséhez – hangoztatta -, minden harmadik támogatást előre vállalt gyerekek után igényelnek. A befogadott kérelmek negyede új lakásokra érkezik.

A program nem titkolt célja, hogy egyre nagyobb lendületet kapjon a lakásépítés, a csok ugyanakkor egyaránt szól a családalapítás előtt állóknak, a még gyermeküket egyedül nevelőknek, az örökbefogadóknak, az egy-, két- és háromgyermekes családoknak, az új lakást építőknek és vásárlóknak, a használt lakásba költözőknek és a bővítőknek is – mondta Halász János.

A politikus a 2018-as választás egyik tétjének nevezte, hogy megőrizhetők és folytathatók-e ezek a programok, vagy visszatér a bizonytalanság és a drágaság korszaka.

Szerinte, ha az ellenzéken múlna, a családok ma sem kapnának semmit az otthonteremtéshez, hiszen korábban megszüntették mindazokat a kedvezményeket és juttatásokat, amelyeket az első Orbán-kormány vezetett be.

Az államilag támogatott hitelek helyett a kockázatos devizahitelekbe taszították az embereket – fogalmazott, ami miatt kiszámíthatatlan, veszélyes és drága volt az otthonteremtés.

Emlékeztetett: az ellenzék azt sem szavazta meg, hogy jövőre több forrás álljon rendelkezésre az otthonteremtés támogatására.

Halász János kérdést kapott a többi között arról, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda újabb 7 milliárd forintot kapott kampánycélokra. Kijelentette: fontos ügyekről juttatnak el információkat az emberekhez, mint amilyen például a nemzeti konzultáció.

A Budapest-Belgrád vasútvonal megtérülését firtató kérdésre azt mondta, az sokkal hamarabb térül meg, mint ahogy az ellenzékiek állítják.

„Az ellenzék most is hazudik” – fogalmazott Halász János.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásárnál a TEK járművét ért rongálásra reagálva kijelentette: bízik benne, hogy ennél nagyobb rendbontás nem történik, és aggasztja, hogy vannak emberek, akik „ilyen ügyekkel szórakoznak”.

A Korrupciókutató Központ felmérésének eredményéről kijelentette: akinek tudomása van visszás ügyről, annak feljelentést kell tennie. Közölte: nem tudja, kik készítették a felmérést, de minden bizonnyal még nem indultak választásokon, nem mérték meg, mit gondolnak róluk az emberek.

Lánczi András nyilatkozatával kapcsolatban, amelyet a Financial Times-nak adott, közölte: a kormány a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozásokat és a magyar érdekeltségű ügyeket támogatja, nem pedig a multikat.

Szerinte ez csak akkor kifogásolható, ha a programok nem valósulnak meg, amíg azok sikeresen lehárulnak, addig örülni kell.

A támogatások nem személyekhez kötődnek – tette hozzá.

MTI