A Fidesz szerint 13 éve, a 2004. december 5-ei kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a baloldal megbocsáthatatlanul megsebezte a külhoni magyarságot, és a Demokratikus Koalíció most újra ellenük indítottak gyűlöletkampányt. 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója közleményében azt írta: Gyurcsány és a szocialisták gyűlöletkampánya magyart magyar ellen fordított és emiatt a magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás elbukott. 
    
„Tizenhárom évvel a szégyen napja után elmondhatjuk, hogy a Fidesz-KDNP kormánynak köszönhetően a magyar nemzet hitében és állampolgárainak számában is megerősödött. Egymillió külhoni magyar vált közjogilag ismét a magyar nemzet részévé, egymillióval többek vagyunk, egymillióval erősebbek vagyunk” – áll a közleményben. 
    
A Fidesz szerint ugyanakkor a baloldalon azóta sem változott semmi: „Gyurcsányék újra a külhoni magyarok ellen indítottak gyűlöletkampányt, migránsok tömegeit akarják befogadni, de a magyarokra nemet mondanak”.  
    
A kormánypárt értékelése szerint ráadásul a „pénzért és a hatalomért mindenre képes Jobbik” is elárulta a határon túli magyarokat: Vona Gábor ma már a baloldal kegyeit keresi, a Jobbik politikusai pedig a Kárpát-medencei magyarokat sértegetik. 
    
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szintén közleményben emlékezett meg a népszavazásról, amelyet a rendszerváltozás utáni magyar politika egyik legszomorúbb napjának nevez. Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke azt írta, még mindig az a Gyurcsány Ferenc lehet a baloldal vezetője, aki „rendre próbál rátenni egy lapáttal az akkori nemzetárulására, most épp a DK nevű káros formáció élén”. Vona Gábor és néhány jobbikos frakciótársa pedig nem vett részt a 7 évvel ezelőtti, nemzetegyesítő történelmi szavazáson – tette hozzá, hangsúlyozva: a kormánypártok ezzel szemben mindig is a határon túli magyarok mellé álltak, támogatják őket küzdelmeikben, boldogulásukban.

(MTI)