Az Igazságügyi Minisztérium mély megdöbbenéssel értesült az igazságszolgáltatás elleni DK-s támadásról, és a tárca elkötelezett a bírói függetlenség évszázados alapelve mellett, amely kizárja a büntetőügyben elmarasztaló ítéletet hozó eljáró bírák börtönbe juttatását – közölte a tárca parlamenti államtitkára pénteken az MTI-vel.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Völner Pál közleményében arra reagált, hogy a Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke csütörtökön, a Kúria Sukoró-ügyben hozott jogerős döntése után arról beszélt, a DK kormányra kerülése után börtönbe záratná a 2008-as sukorói telekcsere ügyében eljáró ügyészeket, bírákat, valamint a legfőbb ügyészt és az Országos Bírósági Hivatal elnökét. Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke pedig a közösségi oldalán az ítéletet kommentálva azt írta, az elítéltek ártatlanok, „a nyomozó ügyészek, az elmarasztaló ítéletet hozó bírák a bűnösök”.

Az államtitkár közölte: a tárca „mély megdöbbenéssel” értesült arról, hogy a Gyurcsány Ferenc és a DK nyílt támadást intézett a független magyar igazságszolgáltatás ellen.

„Az Igazságügyi Minisztérium elkötelezett a bírói függetlenség évszázados alapelve mellett, amely eleve kizárja ilyenfajta következmények alkalmazását” – írta, hozzátéve, hogy a bírák bebörtönzésével fenyegető nyilatkozat „híven tükrözi a magukat demokratikus ellenzéki erőhöz tartozónak vallók jogállamiságról alkotott felfogását, és egyúttal az általuk ideálisnak tartott jogrendszert”.

Völner Pál hangsúlyozta: a DK „újra bebizonyította, hogy hazugság az elkötelezettségük a demokratikus és jogállami értékek mellett”.

A Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletével három, illetve két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit.

MT