Az államhatár magas szintű védelme és biztosítása mellett tavaly sikerült teljesíteni azt az alapvető célkitűzést, hogy a rendőrség garantálja Magyarországon megfelelő közbiztonságát – mondta az országos rendőrfőkapitány a szervezet 2016-ot értékelő sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.

Fotó: mti, bruzák noémi
Fotó: MTI, Bruzák Noémi

Papp Károly szerint a rendőrség számára a legnagyobb kihívást tavaly az illegális migrációval és a terrorfenyegetettséggel kapcsolatos feladatok jelentették. 
    
Hozzátette: a költségvetési források rendelkezésre álltak, a kormány biztosította a többletfeladatokhoz szükséges forrást, ennek eredményeként 2016-ot a rendőrség valamennyi szerve adósságmentesen zárta.
    
Tavaly megvalósult az ötszázalékos illetményemelés, kialakították a lakhatási támogatások új rendszerét, és januártól a szolgálati törvény tartalmazza a rendvédelmi egészségkárosodási járadék rendszerét. A kormány döntésének megfelelően a Készenléti Rendőrség háromezres létszámfejlesztésre kapott lehetőséget, szeptembertől aktívan toboroznak, amit idén is folytatni fognak. 
    
A főkapitány a bűnügyi statisztikáról elmondta: a regisztrált bűncselekmények száma 278 263 volt, ami ugyan négy százalékpontos növekedés a 2015-öshöz képest, de az emelkedést két olyan ügy okozta, amelyekben tavaly zárult le a nyomozás. Az egyik egy Zala megyei, szabálysértési értékhatárra elkövetett csalássorozat volt, a másik pedig a Nemzeti Nyomozó Irodánál készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel visszaélés miatt indult ügy. 
    
Az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló 14 bűncselekménytípusról elmondta, ezek száma 2010 óta folyamatosan csökken, tavaly 129 347 volt, tavalyelőtt 152 534. 
    
A közterületen elkövetett bűncselekmények aránya (53 214) tavaly az összbűnözésen belül 19,1 százalék volt, ez 1,6 százalékkal alacsonyabb, mint 2015-ben. Az illegális migráció miatti nagy leterheltség ellenére a rendőri szervek tudták biztosítani a közterületi jelenlétet – jegyezte meg, hozzátéve, hogy ebben a rendőrség stratégiai partnere volt a polgárőrség. 
    
Tavaly 219 emberölés történt, 15-tel több, mint egy évvel korábban, a felderítések aránya továbbra is 90 százalék feletti. 
    
A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma tavaly emelkedett (440-ről 462-re), de javult a nyomozáseredményesség is (75,6-ről 79,8 százalékra), a rendőrség a kat elnevezésű kábítószerből tavaly 1,5 tonnát foglaltak le. A főkapitány jelezte, hogy mostanában teának álcázva próbálják behozni az országba a kábítószert. 
    
A lopások, betöréses lopások száma tovább csökkent (111 326-ról 92 072-re), ráadásul 25,8-ről 30,1 százalékra javult a nyomozáseredményesség. 
    
A főkapitány kitért arra, hogy mióta létrehozták az Országos Rendőr-főkapitányságon a személygépkocsi-lopások felderítésére az egységet, csökken az autólopások száma: 2015-ben 2414 gépkocsilopás történt, tavaly 1573, és javult a nyomozáseredményesség is 16,4-ről 17,1 százalékra. A lakásbetörések felderítésében is országos koordinációt indítottak, ennek eredményeként a 2015-ös 20 285-ről 16 573-ra csökkent a számuk, a nyomozáseredményesség pedig 24,1-ről 29, százalékra nőtt.
    
A főkapitány elmondta: a bűncselekmények 22,6 százalékát a fővárosban követték el, 16,3 százalékát Pest megyében, 9,5 százalékát Zala megyében. A legkevesebb bűncselekményt Nógrád, Vas és Tolna megyében követték el tavaly. Az átlagosnál magasabb a 100 ezer lakosra jutó bűncselekményszám Zala, Pest és Csongrád megyében, valamint a fővárosban, alacsonyabb Vas, Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Nógrád és Veszprém megyében. 
    
Tavaly több mint 36 ezer bűnelkövetőt értek tetten, ebben 2010 óta (32 085) folyamatosan növekvő a tendencia. 
    
A közlekedésbiztonsági helyzetről szólva elmondta: a személyi sérüléses közlekedési balesetek száma emelkedett, 16 331-ről 16 506-ra, a legfőbb ok továbbra is az abszolút és relatív sebességtúllépés. A balesetek 30 százalékát személygépkocsi okozta. A halálos balesetek száma csökkent, 585-ről 556-ra és a balesetben elhunytak száma is 644-ről 597-re. A balesetek 9,5 százalékában a járművezető ittas volt. 
    
Elmondta azt is, a tavalyi 430 ezerről 36 517-re csökkent az illegális migrációhoz kapcsolódó jogellenes cselekmények száma. Míg 2015-ben 391 ezer ember lépett be az ország területére illegálisan, tavaly már csak 18 236. Az illegálisan belépők több mint 96 százaléka a magyar-szerb határon át érkezett. 
    
A főkapitány hozzátette: tavaly elkészült az ideiglenes határzár melletti manőverút, és 297 lézerkamerát, 89 hőkamerát, valamint fényvetőket és hangszórókat szereltek fel a határzárra, kialakítottak két parancsnoki központot is, egyet Bácsalmáson és egyet Mórahalmon. 
    
Papp Károly kiemelte: a közvélemény-kutatások is visszaigazolták, hogy a rendőrség szakmai koncepciója megfelel a lakossági elvárásoknak. 
    
2017-ről szólva azt mondta, fontosnak tartja a büntetőeljárások felgyorsítását, és jelentős kihívás lesz a schengeni követelményeknek megfelelő államhatár-védelem is. Szeretné tovább javítani a közlekedésbiztonságot, valamint a felderítési eredményességeket, és kihívásnak nevezte a nyári sportrendezvényeket is. 
    
Jelezte: ha megszületik a döntés, akkor a rendőrség biztosítani tudja a második kerítésvonalat. Hozzátette: várhatóan a jövő héten módosítja az Európai Parlament a schengeni határellenőrzési kódexet, ennek végrehajtása is fel kell készülni. Továbbra is segítséget nyújtanak Macedóniának a határellenőrzésben, és jövő héten indul egy egység a szerb-bolgár határra is. 
    
A főkapitány hangsúlyozta: az egyik legnagyobb feladat a magyar rendőrség számára a kiberbűnözéssel kapcsolatos felderítő tevékenység javítása, ezért idén az NNI kiberbűnözés elleni osztályár száz embert vesznek fel, a vagyonvisszaszerzési osztály létszámát pedig megduplázzák, 72-re.

(MTI)